Az Ország Első Cigány Vendéglőjében Szántó Albert utca 2 szám alatt (a régi Dübögőben) 2024.04.05-06-07-kén! Pénteken és szombaton 11 és 21 óra között, vasárnap 11 és 16 óra között!
Többszáz éves békési recept alapján, szilvalekvárral a Csapó Pékség manufaktúrájában készül ez a hagyományos, hájas-leveles tésztás finomság, amely számos vásárdíj és elismerés mellett már a Magyar Kézműves Remek díjat is kiérdemelte!
Újabb állomásához érkezett március 19-én az MPE OCM békési központjában az elsősorban fiatalok számára megrendezett Lélekben rendben című programsorozat, amelyen ezúttal Gyöngyösi Gyula a Belügyminisztérium gyermekügyi felzárkózási referense, a roma szakkollégiumok koordinátora és Rácz Tibor az MCC Roma Tehetség Program képzési koordinátora tartott előadást.
Szeretettel hívunk és várunk minden kedves óvodába készülő kisgyermeket és azok szüleit egy játékos délelőttre
a Szegedi Kis István Református Intézmény Csillagfürt Református Óvodájába 2024. április 13-án szombaton 9-12 óráig.