Az EFOP 1.1.4-16-2017-00004 „Lehetek Én is” Elsőként lakhatást biztosító program megvalósítójaként a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ szerencsének mondhatja Önmagát, több okból kifolyólag is; egy olyan lokálpatrióta városban élünk, ahol az önkormányzat, az egyházak és a civil szervezetek is felelősnek érzik magukat a nehezebb sorsú emberekért.
A kétnapos rendezvényen az első nap a gyerekeké, akik szintén kolbászt gyúrnak majd csapatokban, a második napon a felnőttek mérik össze tudásukat, fellép majd KORDA GYÖRGY ÉS BALÁZS KLÁRI, A BEATRICE, SZTOJKA TIBI, A FÁSY MULATÓ.
A Békés-tarhosi Zenei Napok a gyermekeknek is tartogat varázslatos programokat. 2021. szeptember 15-én (szerda) 18 órától Csernik Szende székely mesemondó és lábbábos látogat el a Kecskeméti Gábor Kulturális Központba, hogy elkalauzolja a békésieket is csodálatos mesevilágába.
A Patrióta Békéscsaba Egyesület szervezésében megvalósuló Jótékonysági Hőlégballon Fieszta a szélviszonyoknak köszönhetően ma várhatóan Dánfokról indul 2 ballon, valamint a Békési kishajó kikötőtől indul 3 ballon. Az esemény 4 napon keresztül zajlik Békéscsaba légterében, mely alkalommal 6 hőlégballon fog “fiesztázni", azaz egy kötetlen, tét nélküli mini versenyen részt venni. A jegyekből származó teljes profitot Patrióta egyesület tagsága a Békéscsabai Diákönkormányzat támogatására fordítja. Az üdülőbe a belépés díjtalan! A szélviszonyok módosíthatják a felszállás helyét, és időpontját.
A Békési Kisgazdakör értesíti a tagjait, valamint a mezőgazdasági termelés iránt érdeklődőket, hogy a
Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. országos fajtabemutatót tart Kiszomboron.
Standard piros fürtös, sárga datolya és fekete koktélparadicsom, cukkini, padlizsán, közvetlenül a termelőtől! Ízre a talajon történő termesztés ad garanciát!
Kreatív, tűt és cérnát gyakran forgató lányok és asszonyok figyelmébe ajánljuk a kulturális központ új szakkörét, mely 2021. szeptember 15-én 16:00 órától indul.
A Békési Református Egyházközség új óvoda építését kezdte meg Békésen, a Fábián utcában. A beruházás állami támogatás mellett, az Országos Óvoda Program részeként 514 millió 680 ezer forintból valósul meg.
Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete kitüntetési javaslatokat vár „Kiváló Szociális Munkáért” kitüntetés adományozására. A kitüntetés olyan személynek adható, aki a szociális ellátásban a rászorulók segítésében, a Békésen élő, nehéz sorsú emberekért folytatott kimagasló tevékenységével a szűkebb és tágabb környezetében kiérdemelte a megbecsülést.
A Petőfi és a Rákóczi utcák csatlakozási pontjánál fennálló közlekedési problémák megoldása, a Békésen élők és a településen áthaladók biztonságos közúti közlekedése érdekében Polgár Zoltán alpolgármester a Magyar Közút illetékeseihez a közelmúltban. A cég szakemberei elvégezték a munkát az érintett területen.