2017. év I. félévében a szabadtéri tűzesetek száma jelentős mértékben megemelkedett. Az eldobott égő cigaretta és dohánynemű fokozott tűzveszélyt eredményezhet, melyek sok esetben veszélyeztethetnek út menti fásításokat és erdőterületeket is.
Pankotai - régi békési családnév. De honnan ered? A többség nem is tudja, hogy van egy ilyen nevű Arad megyei település nem is olyan messze tőlünk. Ide 200 éve békési reformátusok költöztek, de voltak hazatérők is. A ragadványnevek megmaradtak. Hamarosan személyesen is a dolgok nyomába eredünk, hiszen békési kitelepülők élnek Hegyközkovácsi és Magyarittabé mellett Pankotán és Igazfalván is. Dr. Seres István írása.
Szereted a természetet és szeretsz alkotni? Vágysz valami szépet és kézzelfoghatót létrehozni?
Ha igen, akkor tarts velünk Honismereti Nyári Táborunkban!
Az M44-es út építése 3 ütemben valósul meg, jelenleg a Tiszakürt-Kondoros szakasz kivitelezési munkálatai zajlanak. Az első ütemben megvalósuló 62 km hosszú szakaszt a kivitelezés során további 3 szakaszra osztották.
Színes programokkal várta látogatóit a 41. évfordulóját ünneplő Békés-tarhosi Zenei Napok.
A több mint két hetes komolyzenei rendezvénysorozat ez alkalommal a Kodály-emlékév jegyében szerveződött június 16 és július 2. között.
A megyei iparkamara örömmel adja hírül a tanulóképzésben részt vevő vállalkozóknak, hogy emelkedett a tanulónkénti alapnormatíva. A kormány döntése értelmében január 1-től, visszamenőleg jár a magasabb kvóta, a szakmánkénti súlyszorzók változatlanok.