Mucsi András kereszténydemokrata önkormányzati képviselő civil összefogással szeretné szépíteni Ibrány városrész egyik frekventált pontját. A képviselő szeretettel vár minden segíteni akaró békésit!
A közvilágítás bizony sok helyen gondot okoz. Interpellációban jeleztem, hogy a Bethlen utcában nem ég egy helyen a lámpa, valamint a Kispince utcában is kértem, hogy tegyenek ki egy újabb lámptestet.
Mit tesz a Kormány Békés megye ökoturisztikai fejlesztéséért?- Ezt a kérdést tette fel a 2017. március 13-ai ülésnapon a parlamentben Dankó Béla országgyűlési képviselő V. Németh Zsoltnak, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárának.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén második alkalommal a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ általános tehetségkutató versenyt hirdet II. Békés Megyei Ki-Mit-Tud? címmel.
Kedves érdeklődő Szülők és Gyermekeik!
Szeretettel várjuk Önöket és Gyermekeiket óvodánkba, amikor betekintést nyerhetnek óvodánk életébe, megismerhetik a dolgozókat!
A békési súlyemelő a magyar súlyemelő válogatott keret tagja, 69 Kg-os súlycsoportban áll majd versenybe április 1 és 11-ke között. Sámuel kitűnő formában van, a hétvégén a Savaria Kupát is megnyerte Szombathelyen! Balog János edző beszámolója!
A Békési Húsfeldolgozó KFT csapata Március 15 emlékére meghívást kapott egy erdélyi élelmiszer-üzletlánctól, hogy bemutathassa termékeit, köztük a híres Békési Kolbászt.
Egy játékos babatornára hívjuk Önöket, örökmozgó gyerkőceikkel, ahol barátságos környezetben mozoghatnak a már járni tudó gyermekek! A babatorna 30 perces játékos, dalolós, mondókás foglalkozás. Foglalkozásainkat: - 1 éves kortól 3 éves korig, - két hetente, csütörtök délelőtt 10.30 -tól 11.00-ig; - az Újvárosi tagóvodában tartjuk.
Ismét szép sikereket értek el diákjaink. Beinschodtné Kecskeméti Krisztina tanárnő készítette fel azokat a refis gimnazistákat, akik megyei döntősök lettek.
Az Adria királynője címmel útiélmény-beszámolót tart Velencéről Sós Sándor 2017. március 23-án, csütörtökön 17 órakor a városi könyvtár olvasótermében.