Szentháromság Plébánia Egyházközsége sajtóközleménye


Megjelent: 2022 Június 23. ( Csütörtök ) 11:19
Módosítva: 2022 Június 23. ( Csütörtök ) 16:33
Félidőnél tart a "BÉKÉSI POLGÁRI ESTÉK" BÉKÉSI KULTURÁLIS, SZABADIDŐS ÉS KÖZÖSSÉGI CÉLÚ RENDEZVÉNYEK ÉS PROGRAMOK előadássorozata (TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01442)

 

A Békési Polgári Esték programsorozat első öt rendezvénye sikeresen lezajlott és a „Híd a madzagosok között” eszméjének maradéktalanul eleget tett.

Elmondhatjuk, hogy minden meghívottunk maradéktalanul eleget tett a pályázati kiírásban megfogalmazottaknak, a vártnál is nagyobb érdeklődést vonzva. A prózában, versben és zenében elhangzottak valóban építették és erősítették a hidat a békési emberek között, megerősítve azt a felelős polgári szemléletet, amellyel a mai vészterhes világunkban fent tudunk maradni magyarként és istenfélő emberként egyaránt. Az előadások utáni falatozás, beszélgetés még inkább elmélyítette a hallottakat. Sokan éppen a rendezvények teljesen ökumenikus volta miatt jöttek el ismételten is, de sok volt az új arc is, olyanoké, akik általában nem járnak rendezvényekre.

Dr. Esiobu Anayo Augustus (Ágoston atya) kezdte a sort, aki vetítéssel egybekötött előadásával ragadta magával a hallgatóságot és válaszolt a kérdések-re. Magas szintű előadása a háborúról, hitről, migrációról, a család védő szerepéről emlékezetes maradt. Mint ahogy Dr. H. Kovács Eszter vendégünk és Szegfű Katalin „kérdezőbiztos” is a maximumot hozta ki a lehetőségből. A korát meghazudtolóan fiatalos doktornő személyes hitvallással is illusztrálta azt a módozatot, amellyel a hit révén kikerülhetünk a nehéz élethelyzeteinkből. A templomi orgonakoncert (Marcel Rode professzor) zenei nagyszerűsége mellett - épp, mert a német Caritas tagja volt az előadóművész - a háború kárszenvedői részére is nagy segítséget jelentett a közönség adományainak hála. Az irodalmi kávéház és a Sursum corda díjátadó is nagyon jól sikerült, derűt és örömkönnyet is csalt a szép számú jelenlévő szemébe, mint ahogy a Bétazen programjába is beilleszkedő orgona és opera hangverseny is teltházat vonzott, hála Teleki Miklósnak és Bernáth-Kersák Edinának. Jó volt a lakiteleki tapasztalatcsere is, ahol megismerkedtünk a Nemzeti Művelődési Intézet működésével, különös tekintettel a közönségszervezési tevékenységére. Összességében a városban kifejezetten pozitív vélemény alakult ki a rendezvényekkel kapcsolatban.

Ezért nagy a várakozás a folytatással kapcsolatban is, főként a tervezett programjaink ismeretében. Vendégünk lesz szeptember 5-én Dr. Osztie Zoltán, a KÉSZ volt elnöke, aki a demográfiai problémák magyar megoldásáról fog beszélni és átadja a KÉSZ díjat. Szeptember 27-én Mészáros János Elek jön és oktat minket prózában és zenében: hogyan maradjunk keresztény magyarok. Október 6-án a Védett Társadalom Alapítvány tagjai látogatnak Békésre Földi László vezetésével és beszélnek az Aradi Vértanúkról is. Október 26-án Meister Éva színművésznő jön az Ima nemzetünkért című műsorával. November 6-án Köllő Sándor atya, a Szeged-Csanádi egyházmegye cigánypasztorációért felelős munkatársaként látogat el hozzánk egy színes beszélgetésre. November 23-án Kudlik Júlia, a Magyar Televízió örökös tagja és Szvorák Katalin énekművész hozza el közös műsorukat. December elején a Békéshez is kötődő Gschwindt András következik, aki az első magyar műholdakról beszél majd, kiemelten a Maszatról. A program zárásaként december 18-áb a Lumen Christi gospel kórus lépik fel advent utolsó vasárnapján.

A projekt eddigi sikeres megvalósítását rendezvények szervezésében jártas csapat biztosította: a Békési Fiatalokért Egyesület, Serfecz Dávid vezetésével. A projekt keretében eddig megvalósult öt rendezvényen több mint 300 fő vett részt. Összességében a projekt hozzájárult a helyi társadalmi megújításához, az emberek közti kapcsolatok járvány utáni újrafelfedezéséhez, megerősítéséhez.

A projektről bővebb információkat a www.bekesmatrix.hu oldalon olvashatnak, továbbá információk szerezhetők: Juhos Józsefnétől, a projekt menedzsertől

Telefon: 06309037054

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!