November 16-án, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett jelentették be az Év Homlokzata 2023 pályázat nyerteseit. A díjátadó során a zsűri öt kategóriában hirdette ki a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő győzteseket és az oklevéllel elismert különdíjasokat. A Békés vármegyei pályázatok közül került ki az egyik különdíjas a díjátadón.
Majdnem 240 rajz, festmény, térbeli alkotás érkezett a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett Helló, meló című, a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott alkotópályázatra.
A 2024. évre kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra 2023. november 3. lehet pályázatot benyújtani.
Békés Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2024. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
Helló, meló! 2023. címmel pályaorientációs alkotópályázatot hirdet a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara az ötödik-hatodik, illetve a hetedik-nyolcadik osztályosok számára.
300 milliós költséggel, pályázati forrásból épül egy 652 m2-es ipari csarnok a Csabai út 81. szám alatt, a benzinkúttal szemben - jelentette be ma Dankó Béla Békés és térsége országgyűlési képviselője és Kálmán Tibor polgármester.
Idén is pályázhatnak a békési középiskolai ösztöndíj pályázatra azok a Békés területén állandó lakóhellyel rendelkező, kimagasló tanulmányi eredményű magyar állampolgárok, akik középiskolai tanulmányaikat Békésen, nappali tagozaton végzik.
Deákné Domonkos Julianna oktatási és kulturális tanácsnok és Mucsi András képviselő arról tájékoztatott, hogy ebben az évben is lesz Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat.
Az iskola természettudományos munkaközössége fotópályázatot hirdetett a fenntarthatóság jegyében a Békés 50 rendezvénysorozat részeként, Légy TE is „fenntartható fotós” címmel!
Békés Város Önkormányzata a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatallal konzorciumban pályázatot nyújtott be a „Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” című, TOP-2.1.3-16 kódszámú pályázati felhívás keretében „Békés, csapadékvíz elvezetés kialakítása III. ütem” címmel, mely pályázat az 582,5 millió Ft összköltségű beruházáshoz 571,5 millió Ft támogatást nyert el.

Az MPE OCM minden évben megemlékezik a Roma Kultúra Világnapjáról, az idei évben sem lesz ez másként. Folyamatos a munkálkodás, gondolkodás, sokrétű tevékenység, melynek során egymáshoz közelebb kerülnek a különböző társadalmi csoportok, érzékenyítve, befogadóbbá téve a fiatalokat, mások sorsával szemben.
55 ezer m2 aszfaltozása, egy új inkubátorház, Dánfok fejlesztése, szociális bérlakásépítés, a Békési Gyógyászati Központ felújításának befejezése kezdődhet.
45 település közül ezzel a legnagyobb pályázati forrást sikerült elnyernie városunknak. Kálmán Tibor polgármester a jövő hét folyamán ismerteti a részleteket.
Csaknem kétmilliárd forint fejlesztési forrást kap több Békés megyei település a TOP-Plusz keretéből – tájékoztatott Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. A legmagasabb összegű támogatásokat, Szarvas, Békés és Dévaványa kapta, a három település összesen több mint 800 millió forintot fordíthat fejlesztésre.
Két külterületi út, a bélmegyeri és a rosszerdei újult meg mintegy 2,9 km hosszon. A bélmegyeri úton részleges pályaszerkezet csere, aszfalt burkolatkiegyenlítés, aszfalt kopóréteg építés, padkarendezés, míg a rosszerdei úton aszfalt burkolat kiegyenlítés, aszfalt kopóréteg építés, padkarendezés történt.