Egyesületünk első versenye az idei évben. Nagyszerű időeredmények születtek már itt az év elején. Több versenyszámban sikerült országos szintet úszniuk versenyzőinknek.Külön gratuláció azoknak a gyerekeknek, akik első komolyabb versenyükön szépen helytálltak. Szegedi Szabolcs szakosztályvezető edző beszámolója a Békés Mátrixon.
A közlekedés témakörben sok játékos feladattal bővítettük az ismereteket. A végén a "kocsikerék" sütésével zártuk le a hetet. A gyerekek mértek, gyúrtak, nyújtottak, szórtak, majd a finomra sült csigát közösen fogyasztották el.
Elkezdődtek a vízhez szoktató foglalkozások az Újvárosi óvodások számára. Az első alkalmak során a vízzel, mint új közeggel való ismerkedést tartottuk fontosnak. Ennek érdekében fogó, labdafröcskölő játékokkal igyekeztünk a gyermekek számára a vízbiztonságot kialakítani, közösségi élményt biztosítani.