Indul a Magyar Falu Program!


Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civil szervezetek a Magyar Falu Program keretében – közölte hírportálunkkal Dankó Béla, Békés és térsége országgyűlési-képviselője.

A Falusi Civil Alap közel 5 milliárd forintos keretéből a falvakban működő egyesületek, alapítványok az idei évben is négy célra pályázhatnak. Ingatlanberuházási, -felújítási támogatás esetén 6 millió forint, gépjármű beszerzési támogatás esetén 5 millió forint, eszközbeszerzés és programszervezési támogatás esetében pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.

Az önkormányzatok a tulajdonukban lévő közterületi játszóterek és óvodai játszóudvarok építésére, kialakítására, felújítására, eszközök és felszerelések fejlesztésére, beszerzésére nyújthatnak be pályázatot. Az erre a célra rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint.

Saját tulajdonú temetőik infrastrukturális fejlesztésére a települési önkormányzatok mellett a történelmi egyházak is igényelhetnek támogatást, melyre a kormány összesen 3 milliárd forintot biztosít.

Dankó Béla hangsúlyozta, az elmúlt két évben, 2019-ben és 2020-ban meghaladta a félmilliárd forintot a Magyar Falu Program keretében a választókerületbe érkezett támogatások összege. A közös munka folytatódik. 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!