Megszületett a „Békési Termék” Védjegy logópályázat eredménye


A „Békési Termék” Védjegy Bizottság a napokban választotta ki a logópályázatra beérkezett munkák közül azt, amelyik rövidesen Békés városában előállított termékek minőségét, megbízhatóságát jeleníti majd meg.

Tervek szerint egy kiadvány és webshop is szolgálja majd a jövőben a logóval védett termékek népszerűsítését.

A téma iránti fogékonyságot és pályázat aktualitását is mutatja, hogy sok pályamunka érkezett, így nehéz volt a döntés. Sok szempont figyelembevétele mellett, többségi szavazattal Berényi Nagy Vanda pályázata került ki győztesen a bírálatból, így az általa tervezett szimbólummal találkozhatunk majd a jövőben az érintett termékeken, így az alkotó az 50.000 Ft-ban megállapított pályadíjat is átveheti majd. A Fenntartható Térségért Alapítvány is döntött az általa felajánlott különdíjról, amelyet Hangyál Zsófiának ítélt meg, aki egy 20.000 Ft értékű békési termékekből összeállított ajándékcsomagot vehet át. A bizottság elmondása szerint a beérkezett munkák mind ötletesek és színes, a helyi értékeket jól szemléltető kivitelűek voltak, így minden pályázó egy-egy helyi vonatkozású könyvet is átvehetett a munkájukat méltató köszönőlevél mellé. A „Békési Termék” Védjegy logóját a bizottság előkészíti, hogy védjegyként hivatalosan bejegyezze azt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

A kezdeményezés nyomán, a logó használatát elnyerő termékeket egy kiadványban is népszerűsíteni fogjuk, illetve tervezzük egy webshop elindítását is, ahol mind a hozzánk látogatók, mind a békésiek egyszerűen megrendelhetik, megvásárolhatják őket.- nyilatkozta Kálmán Tibor, a bizottság elnöke.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


logó pályázat