E jeles alkalomból kértük fel az egyesület alapító-elnökét, Juhász Zoltánt, hogy értékelje az elmúlt éveket.
Az egyesület létrejöttével egy gyermekkori álmom vált valóra. Már kisgyereként rajongtam ezért a távoli országért, s nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy többször eljuthattam Ausztráliába.
Nagyon hálás szívvel gondolok vissza az elmúlt tíz évre, hiszen olyan élményekben és - talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hogy- sikerekben volt részem, részünk, amelyekről korábban nem is álmodtam/álmodtunk volna.
Egyesületünk egyrészt kiemelten fontosnak tartja a Bécsben székelő ausztrál nagykövetséggel, valamint az Ausztráliában élő tagjainkkal való szoros kapcsolatok ápolását (eddig 4 ausztrál nagykövet látogatott el városunkba), másrészt az általunk megfogalmazott mottónak, „Barátság, szeretet, segítőkészség” eleget téve a jótékonysági tevékenység folytatását. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években szoros kapcsolatot alakíthattunk ki a Békés Megyei Központi Kórházzal, melynek gyermekosztályait, valamint a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt az egyesület által szervezett rendezvények bevételeiből támogatásban részesíthettük.
Minden évben megrendezzük az Ausztrál Napot, a nagykövetség meghívására részt vehetünk az ANZAC DAY-en, eddig kétszer utazhattunk ki az International Festival Bazaar-ra, két alkalommal rendezhettük meg az Ausztrál Jótékonysági Estet, létrehoztuk az Ausztrál Pontot, együttműködhetünk helyi intézményekkel és művészekkel. Fantasztikus élmény volt 2017-ben a Csabai Kolbászfesztivál, amelynek vendégországa Ausztrália volt, illetve amikor a kolbászgyúró versenyen első helyezést ért el egyesületünk.
Gyerekként elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy egyszer én is eljuthatok ebbe a csodálatos országba vagy, hogy személyesen találkozhatom Ausztrália főkormányzójával, Sir Peter Cosgrove-val és nagyköveteivel.
Tényleg nagyon hálás vagyok az elmúlt évekért, nagyon jó érzéssel tölt el, hogy az annak idején megálmodott egyesület nem csupán „egy egyesület”, hanem egy baráti társaság.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az egyesület tagjainak, a tizenegy főből álló vezetőségnek, egyesületünk tiszteletbeli elnökének, Dr. Kiss-Rigó László püspök úrnak, támogatóinknak és nem utolsósorban feleségemnek és gyermekeimnek azért, hogy gyerekkori álmom valóra válhatott, s hogy az elmúlt tíz évben (s remélhetőleg a következő években, évtizedekben is) mindig mellettem/mellettünk álltak, s támogatásukról biztosítottak.
Nélkülük nem sikerült volna.
