45. alkalommal lesz BÉTAZEN!


Megjelent: 2021 Augusztus 30. ( Hétfő ) 14:27
Módosítva: 2021 Szeptember 1. ( Szerda ) 16:06
A XLV. Békés-tarhosi Zenei Napok 2021. szeptember 5-18-ka között kerül megrendezésre Békésen, ma ismertették a részletes programot.

     -   Új időpont, rövidebb időtartam, ami egyben próba is, hisz az idei sikeres Madzagfalvi Napok után a BÉTAZEN is átalakul – vezette be a sajtótájékoztatót Kálmán Tibor polgármester.

-          Magyarság, műveltség, zeneiség – ez a hármas alkotja a közel kéthetes program sarokköveit, hét ingyenes rendezvény kerül megrendezésre ez idő alatt – hangsúlyozta Dr Pappné Darida Andrea fesztiváligazgató.

 

-          A cél hogy összefoglaljuk a Tarhosi énekiskola értékeit, eredményeit, hogy ezek alapján örökíthessük át a 21. századba, mondta Vámos Zoltán alpolgármester, aki egyben a Békés-tarhosi Baráti Kör tagja is. – A vírushelyzet többször meggátolta, hogy egy konferenciát tarthassunk a BÉTAZEN-ről, melyen egykori diákok, művészek, komolyzenei szakértők határozhatták volna meg közösen a zenei fesztivál alapértékeit, hogy mi a hozománya a magyar kulturális életben, azonban többszöri halasztás után úgy döntöttünk, hogy mindezt egy filmben és az alapján készített kiadványban tesszük meg – részletezte Vámos Zoltán.

 

-          Bagoly László karnagy, a fesztivál művészeti vezetője ismertette a programot, mely két hét alatt hét koncertet, kurzust, előadást foglal magában.

2021. szeptember 5. vasárnap

17.00 A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar nyitóhangversenye a kulturális központ színháztermében
A hangversenyt megnyitja: Dankó Béla, országgyűlési képviselő
Vezényel: Gál Tamás Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész
Közreműködik: Mester Viktória – a Magyar Állami Operaház magánénekese
A koncertet követően pohárköszöntőt mond:
Deákné Domonkos Julianna – Békés város oktatási és kulturális tanácsnoka
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, hogy amennyiben részt kíván venni a hangversenyen, részvételi szándékát legkésőbb szeptember 3-ig jelezze a kulturális központban személyesen vagy az alábbi elérhetőségek valamelyikén: 0666/411-142 16-os mellék; 0620/569-8058.

2021. szeptember 6. hétfő
18.00 A Rosette vonóskvartett előadása a Békési Galériában
A belépés ingyenes.

2021. szeptember 7. kedd
17.00 Békés Megyei Szimfonikus Zenekar fa- és rézfúvós kamaracsoportjainak előadása a Békési Galériában
A belépés ingyenes.

2021. szeptember 11. szombat
10.30 A Békés-tarhosi Zenebarátok Körének közgyűlése a Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskolában

16.00 Városi Pedagógusnap a kulturális központ színháztermében
Műsor:
A Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola volt növendékeinek hangversenye: a békési zeneiskolából művészi pályán továbbtanuló diákok koncertje
A belépés ingyenes.

2021. szeptember 12. vasárnap
16.00 VIII. Fúvószenekari Találkozó a kulturális központ színháztermében
Házigazda: Békés Város Ifjúsági Fúvószenekara
Karmester: Bagoly László
A belépés ingyenes.

2021. szeptember 15. szerda
18.00 Csernik Szende székely mesemondó és lábbábos előadása a kulturális központ színháztermében
A belépés ingyenes.
(Támogató adományt tisztelettel elfogadunk.)
Társrendező és támogató: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Békési Szervezete

2021. szeptember 18. szombat
18.00 A Belencéres Néptáncegyüttes és utánpótlás együtteseinek műsora a kulturális központ színháztermében
Az élőzenéről a Talléros Együttes gondoskodik.
Társrendező és támogató: Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesület
Zárszót mond: Kálmán Tibor, Békés város polgármestere
A belépés ingyenes.
(Támogató adományt tisztelettel elfogadunk.)
Kérjük, hogy amennyiben részt kíván venni a rendezvényen, részvételi szándékát legkésőbb szeptember 3-ig jelezze a kulturális központban személyesen vagy az alábbi elérhetőségek valamelyikén: 0666/411-142 16-os mellék; 0620/569-8058.

 

A műsor- és helyszínváltoztatás jogát a rendezők minden esetben fenntartják!

A zenei napokat az aktuális járványügyi jogszabályok figyelembevételével tartják meg.

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!