Újabb 130 család igényelt idén babafát Békésen


Megjelent: 2021 Szeptember 1. ( Szerda ) 16:20
Módosítva: 2021 Szeptember 12. ( Vasárnap ) 18:41
Polgár Zoltán alpolgármester kezdeményezésére indult a „Mert Fából lesz az Erdő” faültetési program. Az első facsemetéket tavaly novemberben ültették el, azóta további 130 család jelezte igényét újszülött gyermekének. Ezeket a fákat a tervek szerint november elején fogják elültetni a családokkal közösen.

A program lényege, hogy minden békési lakcímmel rendelkező újszülött kaphat egy facsemetét, amit vagy az önkormányzat által kijelölt helyen ültethet el, vagy haza viheti és otthon gondoskodhat róla. Első lépésként minden újszülött szülőjét, gondviselőjét felkeresték a védőnők egy adatlappal, amelyen nyilatkoztak arról, részt kívánnak-e venni a programban.

A program első szakaszában, 2020-ban ötven szülő jelezte igényét, hogy gyermeke születésének szimbólumaként egy facsemetét szeretne ültetni. Közülük húsz család az önkormányzat által kijelölt helyen, a Május 1 parkban, harminc pedig a saját otthonában ültette el a kapott fát. A program népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy idén már újabb 130 család nyújtotta be kérelmét egy-egy facsemetére.

Közülük több mint 80 család otthon kívánja elültetni a fát, a többi facsemete helyét Szokai László városi főkertész fogja kijelölni. A program teljes mértékben összhangban áll a kormány által meghirdetett fásítási elképzeléssel. Az idei igényeket legkésőbb szeptember végéig lehet benyújtani a védőnőknél lévő adatlap kitöltésével. 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!