A református gyülekezet élén immár 28 éve Katona Gyula állt vezető lelkészként, aki Beszteczey Andrást követte a tisztségben. Szeptember 7-én öregségi nyugdíjba vonult, így megindult a választási eljárás. A gyülekezetet irányító presbitérium úgy döntött, hogy nem kíván nyílt pályázatot kiírni az állásra, hanem meghívással tölti be a posztot. A választás Molnár Mátéra esett, aki az egyetemi tanulmányok utolsó évében került Békésre, a felesége is békési. Egy kisfiút nevelnek. A választási eljárás lefolytatása után advent első vasárnapján a gyülekezet szavazati joggal rendelkező tagjai tartottak közgyűlést, ahol arra a kérdésre kellett válaszolni, hogy elfogadják-e vezető lelkésznek Molnár Mátét. A gyülekezet tagjai ellenszavazat nélkül úgy döntöttek, hogy vezető lelkésszé választják a jelöltet. A fellebbezési időszak lejárta után, december 18-án kerül sor a megválasztott lelkész beiktatására, aki Gellén János főgondnokkal együtt, kettős elnökségi rendszerben irányítja az egyházközséget.
Teológusok Klubja jövő kedden |
Felekezetközi egyházi konferencia Békésen |
Elbúcsúzott Békéstől a lelkészházaspár |
Kétszázötven éves a békési református templom |
A Dr. Illyés EGYMI-ben jártak a refisek |