A Békési Német Nemzetiségi önkormányzat 2021.évi programjai képekben


A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat 2021.évben is megvalósította tervezett programjait: Kapcsolatukat erősítették a Békés megyei német önkormányzatokkal, hagyományaikat ápolták, a német nyelvet oktató iskolai csoportoknak online vetélkedőket szerveztek,az ország sváb településeivel kapcsolatot építettek.

A járványhelyzet új kihívások elé állította a békési német közösséget is. Az internet és a lelkes pedagógusok munkája segítette a programok megvalósulását. A vezetőségre nagyon sok szervező feladat hárult.

A szabadban lebonyolítható eseményeket, mint a koszorúzások ( Magyarországi Németek Elhurcolásának Emléknapján, Mezőberényben a Hazatérés Napján, novemberben a Gulág, Gupvi Emléknapján Békésen)kisebb csoportok részvételével valósították meg.

A nyári időszakban, Mezőberényben és Békésen gasztronómiai eseményeken (Káposzta főzőverseny, Madzagfalvi napok) már nagyobb létszámmal vehettek részt a csoport tagjai.

A békési „Nemzetiségi Napon” az eleki román táncegyüttes lépett fel. Cél: a nemzetiségek együttműködése, hagyományaik ápolása.

Ebben az évben a sváb települések közül a világörökség részeként jegyzett Sárospatak - Hercegkút-Tokaj településeket látogatták meg.

Online térben zajlottak országos és megyei konferenciák, melyekhez a német csoport tagjai is csatlakoztak Pl.: GEMMA konferenciája mely a GULÁG, GUPVI táboraiban történt kegyetlenkedésekről szólt.

A német nyelvet tanuló iskolások számára szervezett: „Fedezd fel Békést, majd Békéscsabát, Gyulát” elnevezésű, német nyelven megvalósuló online vetélkedőkön, megyei szinten 78 általános iskolás, 20 középiskolás tanuló vett részt. A Békési Gál Ferenc középiskola tanulói 2. és 3. helyezést értek el. A Reményhír, a Szegedi Kis István Gimnázium,valamint a dr. Hepp Ferenc Általános Iskola versenyzői is szépen szerepeltek. A tanulók nagyon élvezték a versengés új formáját, német tanáraikat köszönet és elismerés illeti. A Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat egy tagja a felnőttek számára meghirdetett, megyei szervezésű „Ki mondja szebben” német prózamondó versenyen vett részt.

Fontos feladat minden évben a kapcsolatok erősítése városon belül és megyei szinten is. Most a helyi Kisgazdakör határjárásába kapcsolódtak be. Mezőberény „Elődeink konyhája, utódaink számára” című receptgyűjteményét a Tungi nevű étel elkészítésének leírásával gazdagította a békési csoport.

Jó kapcsolatot ápolnak Békés megye német önkormányzataival: Orosháza, Gyoma, Mezőberény, Elek rendezvényein részt vesznek.

Szoros kapcsolatot ápolnak a Jantyik utcai óvoda, német nyelvvel ismerkedő csoportjával. Minden évben anyagi segítséget nyújtanak az óvodai programok megvalósításához.

2021.év fő célkitűzése a „Málenkij robotra” elhurcoltak emléktáblája környezetének szépítése volt. A Békési Polgármesteri Hivatal, a BKSZ, valamint a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat tagságának összefogásával bővült, a jelenlegi térburkolathoz illeszkedő emlékhely környezete.

Ebben az évben a Nefelejcs Egyesülettel közösen az adventi szeretetvendégséggel zárják a programok sorát.

Minden munkájukat segítő embernek, közösségnek békés ünnepeket kíván a Békési Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetősége!

 

Tételek: 21 - 29 / 29 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!