30 éves a Kötegyán Polgárőrség


2022. október 1.-én az Ungvári Mihály Művelődési Házban fogadta a Polgárőrség Kötegyán Egyesület - a 30. éves jubileumi rendezvénye vendégeit, polgárőröket és a családtagjait.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével: Dr.Kovács József országgyűlési képviselő, Ilyés Sándor a Sarkad járási Kormányhivatal hivatalvezető-helyettese, dr. Túrós András OPSZ elnöke, Gyarmati Sándor BMPSZ elnöke, Hudák Pál r. ezredes. r. főtanácsos Békés Megye Rendőrfőkapitány helyettes, Kis András dandártábornok Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Gál János r. őrnagy, r. a Sarkadi Rendőrkapitány helyettese, Stír Mihály r. alezredes Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltség vezetője, Boda Géza alezredes, Kötegyáni Határrendészeti Kirendeltség vezető helyettese, , Wéber Csaba r. alezredes a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség vezetője,  dr. Hajdú Szűcs Mária Kornélia Kötegyán polgármestere.

Tímár József Polgárőrség Kötegyán Egyesület elnök helyettese köszöntötte a megjelenteket, majd 1 perces néma főhajtással emlékeztek az elhunyt polgárőrtársakra.

A Kötegyáni Tagiskola tanulóinak műsora nyitotta meg a rendezvényt. Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk modern változatából mutattak be egy részletet.

Hajdú János a polgárőr egyesület első elnöke, alapítótag elérzékenyültem emlékezett vissza az eltelt 30 évre. Nosztalgia szinten emlékezett vissza a polgárőrség megalapítására, fejlődésére. Köszönetet mondott mindenkinek, aki azelmúlt 30 évben támogatták a polgárőséget.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő szívből gratulált a polgárőr egyesületnek az elmúlt 30 év alatt végzett munkához, elért eredményekhez, melyet a település és az ország biztonsága érdekében végeztek. Elmondta, Magyarország Kormány, a költségvetésben ebben az évben biztosítja a polgárőrség támogatását. Kérte a polgárőröket, hogy továbbra is ilyen hatékonyan szolgálják a település lakosainak biztonságát.

- Az OPSZ és a BMPSZ nevében köszöntöm a megjelenteket – kezdte ünnepi beszédét dr. Túrós András az OPSZ elnöke. Biztos voltam benne, hogy nagyon szép ünnepre jövünk és jövök el, de azt nem gondoltam, hogy ilyen szép lesz. Ez túlzottan jól sikerült, hiszen az első lépések ezt bizonyítják külsőségekben is – nem beszélve arról, hogy egy hatalmas protokoll is jelen van.

Az jutott az eszembe a két beszéd alatt, hogy miért jó, ha van polgárőrség egy településen. Néhány évvel ez előtt Szabolcs megyében, Ibrány városában a polgárőrök éjszakai szolgálatban voltak. Az Iskola igazgatója is polgárőr, Ő is szolgálatban volt. Látják, hogy három fiatal jön, feléjük kerékpárral éjfél után vagyunk. Nyilván a polgárőrök megállítják a fiatalokat és megkérdezték hová mennek, miért nem vannak otthon, miért nem feküdtek le. Nyílván valóan a fiatalok botladoztak a válasszal, de a végén az egyik megszólalt és azt mondta: - Igazgató bácsi! Megmondjuk őszintén, megyünk lopni, de a szomszéd faluba.

- Tehát ott nem működött polgárőr egyesület, ebből kiindulva azt mondom, hogy a polgárőrség rendkívül fontos minden településen. Ha figyelembe vesszük, hogy az egyesület 30 éves, a polgárőr mozgalom 31 éves van néhány dolog, amire a polgárőrök büszkék lehetnek.

- Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország közbiztonsága kiemelkedik a világ országai közül és ehhez a közbiztonsághoz a polgárőrök nagyban hozzájárulnak.

- Büszkék lehetünk arra, hogy valamennyi önkéntes egyedüli civil szervezetként részt veszünk az országhatát védelmében.

- Büszkék lehetünk arra - Tisztelt Polgárőr társaim – hogy Magyarország Kormánya stratégiai partnerként tekint a polgárőrségre. Magyarország Kormánya gondoskodik a polgárőrségről, nem is akár hogyan. Nem csak költségvetéssel, ha nem technikai támogatással és rendészetpolitikai háttérrel is.

- Büszkék lehetünk arra, hogy a szervezetünk gyökeret eresztett a magyartársadalomba.

Rövid visszatekintést adott a polgárőrség megalakulásáról, fejlődéséről és a napjainkban végzendő feledatokról.

-A kötegyáni polgárőrség Magyarország egyik legjobban működő, legnagyobb létszámú polgárőrsége, ehhez én tiszta szívből gratulálok, és gratulálok ahhoz az eredményhez, amit az egyesület az elmúlt időszakban elért! Én most tulajdonképpen csak egy dicsérő Oklevelet tudtam hozni, de azért hozzátettünk egy nagyértékű ”DRÓN”-t, remélem ezzel is tudjátok védeni településetek biztonságát. Sok sikert kívánok, jó egészséget, örülök, hogy itt lehettem - fejezte be hozzászólását dr. Túrós András.

Hudák Pál r. ezredes, r. főtanácsos Békés Megye Rendőrfőkapitány helyettese visszatekintetett az elmúlt 30 évre. Megköszönte az elmúlt 30 év munkáját, melyet a Rendőrség partnereként végeztek a közbiztonság érdekében. További munkájukhoz nagyon sok sikert és jó egészséget kívánt.

Köszöntötte a megjelenteket, és méltatta a polgárőr egyesület munkáját dr. Hajdú Szűcs Mária Kornélia  Kötegyán polgármester. 

Elismerések átadása következett:

dr. Túrós András az OPSZ elnöke

-          a polgárőr mozgalomban végzett kiemelkedő munka elismeréseként a 30 éves Polgárőrség Kötegyán Egyesületet Elismerő Oklevélben részesítette, valamint át adott egy ”DRÓN”-t.

-          Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát adományozta Hajdú Jánosnak

-          Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozatát adományozta Hajdú Imrének

-          Elnöki Dicséretbe és jutalomban részesítette Tímár Józsefet.

-          Polgárőr mozgalomban végzett munkájáért:

            30 éves Emléklapot kapott 10 polgárőr

            25 éves Emléklapot kapott   1 polgárőr

            20 éves Emléklapot kapott 15 polgárőr

 Kis András dandártábornok Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója:

       Bujdosó Mihályt

       Sarkadi Dánielt részesített elismerésben a példamutató együttműködésért.

Hudák Pál r. ezredes. r. főtanácsos Békés Megye Rendőrfőkapitány helyettese Díszoklevelet adott át az egyesületnek, a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság munkáját támogató tevékenységért.

dr. Hajdú Szűcs Mária Kornélia Kötegyán polgármestere ajándékcsomagot adott át Tímár Józsefnek .

Gyarmati Sándor a BMPSZ elnöke röviden köszöntötte a megjelenteket, az egyesület fennállásának 30 éves évfordulója alkalmából a BMPSZ részéről 2 db. új nőikerékpárt adott át az egyesületnek.

Kiemelkedő polgárőri munkája elismeréseként:

     Káti Gitta, Noveczki Kinga és Nagy Sándorné részesült BMPSZ elismerésben

Kötegyáni Asszonykórus műsora zárta az ünnepséget.

Közös ebéd elfogyasztása után kötetlen szórakozás következett.

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételek: 81 - 100 / 124 (7 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!