Kálmán Tibor, Békés Város polgármesterének karácsonyi köszöntője


Tisztelt Ünneplő Békésiek, Hölgyeim és Uraim!

Ünnepelni sokféleképp lehet és kell is. Noha maga az ünnep általában közösségi élmény, alkalom, valójában legszemélyesebb pillanataink tartoznak ezen események közé.

Most, karácsonyhoz érkezve a Megváltó születésének soha el nem múló csodája az, ami fénybe vonja a hétköznapok sorát. Az emberiség ünnepei valójában az előrelépés, a fejlődés legszebb pillanatai is egyben. Olyan események, fordulópontok előtt állunk meg ilyenkor, melyek visszavonhatatlanul megváltoztatták életünket.

Ma, innen, 2022 decemberéből visszatekintve világnézettől, meggyőződéstől függetlenül egyértelmű: mostani világunk legnagyobb fordulata, máig ható legmeghatározóbb változása a kereszténység megszületése. A Megváltó megérkezése soha nem látott lehetőségeket és kihívásokat hozott.

Lehetőséget arra, hogy ismét elérjük Isten felénk nyújtott kezét és kihívásokat a valódi értékek és az anyagi természetű javak közötti helyes döntések terén. A kettő nem választható el egymásról. A szeretetről beszélve annak eredendő Isteni természetét, a Teremtőnek a teremtett világ iránt érzett szeretetét kell tükröznünk.

A karácsony a külsőségeken, a megfogható anyagi világon túl, a hitben, a reménységben, a felelősségvállalásban és a tisztán látásban ölt valódi formát. Éppen ezért válhatott meghatározó, mindezt magába foglaló jelképévé maga a fény. Most, megérkezve ide az ünnep fényébe, azt nem a kirakatokban, hanem a szemekben kell keresnünk. Családok, barátok, társak, emberek!

Ma, 2022 karácsonyán nem kívánhatok és nem is kívánok többet: találjuk meg, ha kell élesszük fel a fényt, melyet 2022 esztendővel ezelőtt a betlehemi csillag hozott el közénk. Ezt csak egymás felé fordulva tehetjük meg. Hálás vagyok azért, hogy az adventi időszakban megtehettük, megélhettük ezt Békésen is. Együtt indultunk el négy héttel ezelőtt a karácsony felé, ám megérkezni már ki-ki maga fog oda. Otthonok, szobák hosszú sorában álljuk körül a karácsonyfát ezekben a napokban. Emberként, keresztényként, szülőként, gyermekként, ahányan vagyunk, annyiféle szívvel.

Ám mindeközben nem feledhetjük: a megváltás kegyelme, annak elfogadása immár évezredek óta mozdítja előre világunkat. Kívánom, hogy ezt felismerve, a valódi szeretet erejével élje meg mindenki az ünnep igazi csodáját.

Ehhez kívánok ma mindannyiuknak mind a jómagam, mind családom, munkatársaim nevében is áldott, békés karácsonyt!

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!