Ibrányi utcák nyomában (6. rész)


A Tűzkút, Kasza, Új utca. A várostörténeti sorozat következő állomásaként a Tűzkút, a Kasza és az Új utcákba látogathatunk el virtuálisan Mucsi András képviselő jóvoltából.

Bevallom, hogy gyerekkorom óta a számomra legérdekesebb terület ez a pár utca. A maga zugaival, kanyargós vonalával mindig érdekesnek találtam ezt a kis szegletét a városnak. Nap mint nap jártam itt, hiszen az utam az általános iskolából a nagyszülőkhöz vezetett. Ez nem változott a középiskola és az egyetem alatt sem, amikor leszálltam a buszról, a Kispince utca fele vettem az irányt. Ha ránézünk a térképre, akkor látjuk, hogy egy különös gyűrű alakú képződmény van Ibrány szívében, amelyhez hasonlót a Hajdúságban láthatunk. Ilyen pl. Hajdúböszörmény szerkezete, persze jóval nagyobb méretekben. Az utcaszerkezet okát nem tudom megmondani, csak találgathatunk, hogy a XVIII. században visszatelepülők az állatok őrzése céljából is gyűrű alakban építették fel a házaikat. A porták összeértek, középen biztonságban voltak a háziállatok. Az 1804-es várostérképen szereplő utcaszerkezet ma is változatlan.

A Kasza utca eredeti neve Görbe utca volt, ami nem csoda, hiszen két részletből áll, és még véletlenül sem egyenes. Alakja a régi paraszti kaszákra emlékeztet, így ezt a nevet kapta, a Görbe utca név pedig „átszállt” a malomvégesi kis utcára, amelynek ma is ez a becsületes neve.

Az Új utcának csak a neve új, mert már a XIX. században is megvolt. Az elnevezés arra utal, hogy a Kispince és a Bocskai utca között nyitottak egy utcán, amelyen keresztül vélhetően a nevezett utcák parasztportáit hátulról is meg lehetett közelíteni. Az 1884-es várostérkép ezt erősíti, ekkor még csak egy bekötő volt a Kert utca felől, nem ért végig a Kasza utcáig. Az 1915-ös térképen a páros oldalon még csak két ház van, az egyik a sarkon, egy másik beljebb, a többinél a Kispince utca portái az Új utcáig érnek. A páratlan oldalon mindenhol házak sorakoznak már ekkor. Különösen hangulatos, csendes és szép kis utca ez, ahonnan a belváros és gyorsan megközelíthető.

A Tűzkút utca mindig ezen a néven szerepelt a nyilvántartásban. A legkorábbi adat 1851-ből való, lehetséges, hogy korábban más volt a neve, de erről nincs tudomásunk. A nevét a város által üzemeltett tűzkútról kapta. Szegfű Katalin újságíró a 2021. évi Békési Kalendáriumban írt a városi tűzkutakról, megemlítve ezt is. A tűzkutak mély és széles, 2, 2,5 méter átmérőjű, téglátozott kutak voltak, ahonnan vizet lehetett meríteni. A Tűzkút utca végén egy kis épületben lajtos kocsit tartottak, az első házban volt a fecskendő és a vödrök, ha tűz ütött ki. A kútra Norton-kutat is szereltek, ennek csonka ma is ott van. 

Mucsi András német-történelem-református hittan szakos középiskolai tanár,
teológus

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!