Martin Luther (Luther Márton), a reformáció atyja 1483-ban született a németországi Eislebenben. Jogásznak tanult, de egy élmény hatására szerzetesnek ált, és belépett az Ágoston-rendiek erfurti kolostorába. Teológiát tanult, egyetemi tanár lett Wittenbergben. 1511-ben Rómában járt, ahol megdöbbenve látta a papok világias életvitelét. A Szentírás olvasása során arra a meggyőződére jutott, hogy az ember egyedül hit által üdvözülhet (kerül a mennybe), nem pedig az egyházban végzett jócselekedetek által.
1517. október 31-én kitűzte a wittenbergi vártemplom kapujára azt a 95 pontból álló vitairatát, amellyel a kora egyházi gyakorlatának több pontját bírálta. Azon háborodott fel, hogy egy Tetzel nevű dominikánus szerzetes bűnbocsátó cédulákat árusított. Brandenburgi Albrecht ekkoriban Köln és Magdeburg érseke, valamint egy másik egyházmegye püspöke volt. Ez példátlan álláshalmozás volt, de miután az érsek több ezer aranyat küldött Rómába a Szent Péter-székesegyház építésének költségeihez, a pápai udvar elnézte ezt neki. A pénzt a Fugger bankházon keresztül intézte, és annak visszafizetéséhez szükség volt a jól jövedelmező búcsúra.
A katolikus tanítás szerint a purgatóriumban (tisztítótűzben) kell szenvedniük a lelkeknek a földön elkövetett bocsánatos bűneikért. A „búcsú” fejében, amelyet pénzen is meg lehet váltani, a hívek felmentést kaptak a pápától az elkövetett bűneikért járó egyházi büntetések egy része alól. Luther felfogása szerint a bűnbánat egy belső, erkölcsi folyamat, amelyet az akkori egyház gyakorlatában áldozatok és cselekedetek pótoltak. A Bibliára hivatkozva azt állította, hogy bűnöket egyedül Istennek van joga megbocsátani, és ő búcsúcédula nélkül is megteszi ezt. Luther írását latin nyelven fogalmazta meg, és egyáltalán nem a nagyközönségnek szánta. Miután németre fordították, nyomdai úton kezdték el sokszorosítani.
Tételei gyorsan elterjedtek, hamarosan Rómába is megidézték, de oda nem ment el. A katolikus egyházi vezetés egyre inkább veszélyes ellenséget látott benne, és így kiközösítették.
A pápai hatalom tehát hatalmi síkra terelte a teológiai természetű kérdést. A pápai követ előtt megtagadta tanításai visszavonását. Egyúttal az összehívandó egyetemes zsinathoz fellebbezett. 1919-ben a lipcsei hitvitán a pápa elsőbbségét cáfolta. Mivel mindezt könyvben is nyilvánosságra hozta, 1520-ban megérkezett hozzá a kiátkozó pápai bulla (X. Leó pápa írta), amelyet elégetett. Ezzel kiközösítették a római katolikus egyházból, és megszakított Rómával minden közösséget. „Az egyház babiloni fogságáról” írott művében azt kifogásolta, hogy az egyház az igazság rabtartója a hét szentségről szóló tanításával.
1521-ben V. Károly császár Wormsba, a birodalmi gyűlés elé idézte Luthert, akinek menlevelet is adott. Tanait nem vonta vissza, erre törvényen kívül helyezték. A megöléstől fejedelme, Bölcs Frigyes mentette meg, aki Wartburgban rejtegette a volt szerzetest. Itt fordította németre az Újszövetséget, majd elkészült a teljes Biblia német fordításával. A wittenbergi nyugtalanságok idején oda utazott, és személyesen vette kézbe a város reformációját. Nem mindent tett a legszerencsésebben. VIII. Henrik angol királlyal szembeni vitájában nyers kifejezéseket használt, a királyt a reformáció ellen fordította. A német parasztháború idején a lázadók kiirtására szólított fel. Merev hajthatatlansága miatt nem sikerült közeledni az úrvacsora kérdésében Zwinglivel az 1529-es marburgi hitvitában, így a svájci reformáció saját utat járt be. 1546-ban hunyt el.
Luther munkássága hatására, a könyvnyomtatásnak köszönhetően a lutheri reformáció gyorsan terjedt, és a fejedelmek nagy része bevezette országában a hitújítást. Az európai könyvnyomtatás 1440-50 körül fejlődött ki, és a papírgyártás révén sikerült elérni, hogy a könyvek, egyéb iratok előállításának költsége lényegesen lecsökkent. A reformáció során megújult egyházakat evangélikus vagy más szóval lutheránus egyházaknak nevezzük. Az egyházak vagyonát a lutheránus hitre tért fejedelmek és királyok szerezték meg országuk területén.
A lutheránus egyházak főbb tanításai:
- Sola gratia – egyedül a kegyelem által, jócselekedetek nélkül fogad el bennünket Isten;
- Sola fidei – egyedül a hit üdvözít Isten előtt;
- Sola Scriptura – egyedül a Szentírás a hit forrása;
- Solus Christus – egyedül Krisztus által kerülhetünk közel Istenhez;
- Az egyház feje Jézus Krisztus és nem a pápa;
- A katolikus miséből csak azt tartották meg, amit a Bibliával egyezőnek gondoltak;
- Nemzeti nyelvű istentiszteletet vezettek be igehirdetéssel;
- Két szentséget ismertek el: a keresztséget és az úrvacsorát, az úrvacsorát kenyérrel és borral ünnepelték;
- Közvetlen, állandó kapcsolat van Isten és az ember között, nincs szükség a papok közbenjárására;
- A lelkészek házasodhattak, a szerzetesrendeket feloszlatták.
A lutheránus egyház kiépülése után háború indult a katolikus és a lutheránus német államok között, ezt nevezzük vallásháborúnak. 1529-ben a lutheránus rendek a Birodalmi Gyűlésen tiltakoztak az ellen, hogy a császár a hitvallásuk visszavonására akarta kényszeríteni őket. Innen az elnevezés: protestáns. (pretestatio=tiltakozás). 1530-ban Luther és munkatársai az Augsburgi Hitvallás nevű hitvallási iratban foglalták össze hitük főbb tételeit. A hosszú vallásháborúnak az 1555-ös augsburgi vallásbéke vetett véget. A dokumentumban a katolikus és a lutheránus rendek leszögezték: cuius regio, eius religio (akié a föld, azé a vallás). A fejedelem dönthet a vallása felől, és a tartomány lakossága köteles azt követni. Aki ezzel nem ért egyet, bántódás nélkül kivándorolhat. A dokumentum hátránya, hogy nem esett szó pl. a reformátusok jogairól. Lutheránus lett az északnémet államok nagy része, Skandinávia, a Baltikum, Magyarország egy része (szász vidékek), Ausztria.
A protestantizmus nem maradt egységes: hamarosan létrejött a református egyház, majd egy sor új protestáns felekezet, amelyek mind a reformáció örökségét vallották maguknak. A fő vitás kérdések a Szentírás értelmezése körül folytak.
Mucsi András (vallástanár, teológus)
