Ismét meghirdeti a Bursa Hungaricát Békés város


Deákné Domonkos Julianna oktatási és kulturális tanácsnok és Mucsi András képviselő arról tájékoztatott, hogy ebben az évben is lesz Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat.

Deákné Domonkos Julianna önkormányzati képviselő, tanácsnok a képviselő-testületi augusztus 31-én hozott döntése kapcsán az ülésen kifejtette: jónak tartja, hogy a város több intézkedéssel is támogatja a családokat, ezek egyike a Bursa Hungarica, amellyel a középiskola, főiskola diákjaira is gondolunk. Ez a pályázat minden esztendőben megjelenik, és ilyen támogatott lehetőség.  2023-ban több mint másfél milliót terveztünk be a költségvetésbe. Ezzel is jelezzük azt, hogy a felsőoktatásba jelentkező fiatalokat visszavárjuk a városunkban. Örömteli, hogy ebben az évben is van olyan fiatal pár, aki visszatér a felsőoktatás után, és itt kezdi el az életét.

Mucsi András képviselő kifejtette: az országban már csak két vármegyei önkormányzat van, amely támogatja a Bursát, ezek egyike Békés Vármegye Önkormányzata. A kormány és a város mellett a vármegye is támogatja az ösztöndíjat. Békés segíti a fiatalokat, így a bölcsődések, óvodások, általános és középiskolások is beiskolázási támogatást kapnak. Az önkormányzat bérlakásokkal is segít azoknak, akik itt szeretnének letelepedni. Békés szerethető és békés kisváros, amely várja a fiatalokat.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!