Helló, meló - értékelték a pályamunkákat!


Majdnem 240 rajz, festmény, térbeli alkotás érkezett a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett Helló, meló című, a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott alkotópályázatra.

A három tagú zsűri 150 képet választhatott ki, amelyet október 25-én bemutatnak a Csaba Center bevásárlóközpontban és további két hétig látogatható a tárlat. Diószegi Eszter és Flóra Virág grafikusművész, illetve Imre György fotográfus nehezen döntött, hiszen sok volt a kiváló ötlet és kivitelezés, éppen ezért nemcsak az első három helyezettet jutalmazzák, hanem a különdíjas alkotásokat is kiemelik.

Szerte a megyéből érkeztek a pályamunkák, sőt, még Nógrád megyéből is hozott borítékot a posta. A legtöbb mű Szeghalomról érkezett, de jött alkotás Battonyáról, Békésről, Békéssámsonról, Bucsáról, Csanádapácáról, Dévaványáról, Gyuláról, Kondorosról, Lőkösházáról, Mezőhegyesről, Nagybánhegyesről, Orosházáról, Szabadkígyósról és Szeghalomról és Zsadányról is.

Fotó: Pintér Vince/BVKIK

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!