A közös imában és szeretetben egységre találunk


A megosztottság fájdalma, amikor a keresztyén közösségek közötti párbeszédben a különbözőségek kerülnek elő – fogalmazott péntek este a római katolikus templomban Kicska László Miklós református lelkész az ökumenikus imahét keretében tartott alkalmon.

A vendégfogadó római katolikus egyház képviseletében dr. Esiobu Anayo Augustus (Ágoston atya) a 325-ös niceai zsinat és az ott elfogadott hitvallás kapcsán kifejtette, hogy az ókori egyházban a helyi egyházak által megvallott hitet folyamatosan tévtanítók támadták, és 1700 éve ezért volt szükséges egy közös, normatív hitvallás megalkotása. Ezt az egyház azóta is használja, és az imahét péntek esti alkalmán közösen is elmondták a helyi felekezetek jelen levő képviselői.

Az igehirdetés szolgálatát a Zsoltárok könyve, Ézsaiás próféciája és az Efezusi levél alapján Kicska László Miklós református lelkész végezte. Igehirdetésében több ponton is kitért annak fontosságára, hogy a keresztyén közösségek a megosztottság helyett azt mutassák fel a világnak, ami összeköti őket: a Krisztusba vetett hitet. „Együtt állunk meg és gondolkodunk Krisztus világosságánál. A szeretet és az irgalmasság cselekedeteiben ragyog fel Krisztus igazi világossága. Az ökumenikus közösségben Krisztus szeretete van a középpontban” – fogalmazott a lelkész. Egy a hit, de a történelem során megosztottság alakult ki az egyházban. A megosztottság fájdalmát mutatja, amikor a különbségek kerülnek elő. Újra kell tanulni egymás tiszteletét. Elismerjük egymás hagyományait, de a „Hogyan?” a különbség, nem pedig a hit. A párbeszéd során megérezzük, hogy különböző felekezetekben ugyanahhoz az Istenhez tartozunk. Kicska László buzdította a jelenlevőket: Legyünk eszközei az egységnek, mert Krisztus rajtunk keresztül mutatja fel a szeretetét a világban.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!