Véget ért az ökumenikus imahét


Katona Gyula nyugalmazott református esperes-lelkész igehirdetésével zárult a baptista imaházban január 26-án délután az ökumenikus imahét. 2025-ben is megrendezték Békésen az egész hetes programot. A záró istentiszteleten minden részt vevő békési egyházi közösség képviseltette magát. Az alkalmon többek között a békési református gimnázium énekkara is szolgált és a városi gyülekezetek lelkészei imádkoztak közösen a városért.

Katona Gyula, a Békési Református Egyházközség korábbi vezető lelkésze igehirdetésének alapigéje Lukács evangéliuma 12. fejezete 35-40. versei voltak. A hitnek van személyes és közösségi megvallása: hiszek és hiszek. A felolvasott szakasz Krisztus visszajövetelének várására irányítja a figyelmünket és arra kérdez rá, hogy miként várjuk az eljövendő örök életet. Nem mindegy, hogy milyen készenléti állapotban van az, aki várja őt. Sorsdöntő pillanat lesz ez a visszajövetel. A földi éveket arra kaptuk, hogy felkészüljünk erre a találkozásra. Azok, akik biztosak abban, hogy visszajön az Úr, keményen dolgoznak a szolgálatba. „Akinek ilyen szilárd alapokon nyugvó hite és reménysége van, annak van megfelelő felelőssége is, és az szabad arra, hogy megálljon, helytálljon és szolgáljon a mindennapokban.” Két kísértés fenyegeti az embert: csak ennek a földi életnek a határáig lát, illetve csak az örök életre koncentrál. Aki csak ebben az életben reménykedik, pánikban él, igyekszik minden percet kiélvezni. Nem szabad elhanyagolni a mindennapi szolgálatokat sem. Aki ebben a földi lakásban akar berendezkedni, az elveszíti a mennyei örök lakást. Isten rendelte a földi időt, hogy jól tudjunk felkészülni az örök életre. Céltudatos és állhatatos szolgálatra és életre hív az Úr: helytállunk a mában és felkészülünk az Úrral való találkozásra. Keresztyén hitünk és reménységünk tartalma ez: Krisztus visszajön, ez a mi hitünk alapja. Készülünk a vele való találkozásra. Jézus a felolvasott igeszakaszban figyelmeztet, hogy legyen a derekunk felövezve, vagyis legyünk készen az útra, és az Úrral való találkozáskor kiteljesedünk. A legfontosabb kérdés legyen ez: Mit akarsz Uram, hogy cselekedjek? Az élet igazi tartalommal telik meg. Isten mindenkinek ad valamilyen feladatot. Boldogok azok a szolgák, akik azt végzik, amit rájuk bíztak. Jézus azt mondja, hogy ha azt teszed, amit rád bízott az Úr, boldog leszel. Legyünk készek bárhova követni Urunkat – hangsúlyozta Katona Gyula nyugalmazott esperes.

Békésen a református, római katolikus, baptista és pünkösdi közösségek működnek együtt szorosan évek óta.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!