A húsvéti események után negyven nappal, közeledve pünkösdhöz bújik meg az egyházi év egyik fontos ünnepe: Krisztus mennybemenetele. A Szentírásban a negyven és az ötven is nagy jelentőséggel bír a bibliai számmisztika logikája szerint. A „negyven” ebben az esetben konkrét számot jelöl, de alapvetően azt akarja kifejezni, hogy valami „sok”, nagy számú. Negyven évig vándorolnak Izrael fiai a pusztában, negyven napig megy Illés a Hóreb hegyéhez, negyven napig böjtöl az Úr Jézus a pusztába, de az özönvíz történetében is negyven nap és negyven éjjel esik az eső. Az ötven a 7X7, vagyis az abszolút teljesség (a hetes szám az isteni tökéletesség, teljesség száma) után következő szám.
A pünkösd egy ősi aratási ünnep volt a bibliai idők Izraelében, ekkor aratták az első zsengét. Ennek megfelelően zarándok ünnep is volt abban az időben, amikor legitim istentiszteletet csak a jeruzsálemi templomban lehetett bemutatni. A tanítványok húsvét után Jeruzsálemben vártak összegyűlve, amikor az Úr Jézus visszament a mennyei dicsőségbe. Ez a negyvenedik napon történt, az erről szóló legteljesebb beszámoló Lukácstól származik, aki az evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit írta.
Kezdetben nem volt az egyházban mennybemenetel ünnepe, hanem a húsvéthoz kapcsolódóan ünnepelték azt. Jeruzsálemben az Olajfák hegyén volt a mennybemenetel temploma, ahonnan a hagyomány szerint a mennybe emelkedett Jézus. Itt több istentiszteletet is tartott az első századok egyháza a nagyhéten. Csak a negyedik században kezdték el ünnepelni a húsvét vasárnapja utáni 40. napot – erre bizonyíték Aranyszájú Szent János 386-ban tartott prédikációja. Az V. században mind keleten, mind nyugaton elterjedt ez a szokás. Ebben közrejátszott a már említett „misztikus” negyvenes szám, valamint annak igénye, hogy a húsvét előtti negyven napos böjttel kapcsolatot keressenek. A VII. században vigília tartásával toldották meg az ünnepet. A XI. században saját ünnepi hetet rendeltek az áldozócsütörtökhöz. Liturgikus színe a fehér.
Krisztus mennybemenetele már a korai egyházi hitvallásokban is megjelent: a Római Hitvallás (Romanum), amely a mai Apostoli Hitvallás, valamint a Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás elődjének is tekinthető, már megfogalmazza: „(Krisztus) felment a mennybe, ott ül az Atya jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat.”
A katolikus egyházban, valamint bizonyos protestáns egyházakban az ApCsel 1-ben található történet felolvasása mellett evangéliumi szakaszokat olvasnak fel az ünnepen.
A református egyházban régebben Krisztus mennybemenetele napján tartották a fiatalok konfirmációját. Manapság Békésen pl. mennybemenetel utáni vasárnapon van a konfirmáció.
Mit akar üzenni az ünnep? Jézus Krisztus az egyház feje, az egyház pedig Krisztus teste. Ez biztatás számunkra: Isten nem hagy egyedül, mert ahogy a fej kapcsolatban van a testeddel, úgy van kapcsolatban Krisztus is a testét alkotó tagokkal. Krisztus visszatért a mennyei dicsőségbe. Látszólagos ellentétpárral van dolgunk: azért ment el az Úr, hogy örökre velünk maradhasson. Ha itt maradt volna a három dimenziós világban, akkor csak korlátozott számú ember találkozhatott volna vele, így viszont minden ember számára megközelíthető. Véget értek azok az idők, amikor testileg látható módon van az emberek között, Isten egy teljesen újfajta lelki közösséget akar az emberrel. Szentlelke által minden emberhez el tud jönni. A mennybemenetel jelenetében az Úr Jézus a kezét felemelve, mint főpap megáldja a tanítványokat, és közben elválik tőlük. Kifejezésre akarja juttatni, hogy nem szakad el az egyházától, hanem mint örök főpap, ott lesz a mennyben és segítőnk lesz Atyánál.
Van kommunikációs csatorna felfelé, nem üres a menny, van, aki meghallgatja az imádságodat, és van mennyi ügyvéded, közbenjáród, szószólód is: az Úr Jézus Krisztus.
Egy másik megközelítés szerint a mennybemenetel azt is jelenti, hogy a gyülekezet megvigasztalódhat: „Az én Atyám házában sok hajlék van…” (Jn 14,2) A mi életünk is a mennyei dicsőségben folytatódik, ez a mi biztosítékunk.
A feltámadt Jézus Isten jobbjára történő felvétele a Szentlélek elküldésével üdvözítő művének beteljesedését jelenti. A Jézus korabeli zsidóságban a jobbkéznél levő hely a legelőkelőbb hely volt a vacsorán, lakomán.
Mucsi András
