Győzelemmel zárta a szezon első hazai mérkőzését a BFKC


Sikerrel fejezte be az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság első felét a Békési FKC együttese, amely hazai környezetben, a Munkacsarnokban múlta felül a szokatlan stílusú újonc Salgótarjáni SKC csapatát. A végeredmény ellenére a vendégek negyven percen keresztül nyílttá tudták tenni az összecsapást.

A találkozó eleje kiegyenlített játékot hozott. Kepess góljával szereztek vezetést a hazaiak, ám a tarjáni válaszok gyorsan érkeztek, így 7–7-ig fej fej mellett haladtak a csapatok. A védekezés egyik oldalon sem kapott hangsúlyos szerepet, a támadójáték dominált. A 10. percben Haszilló átlövésével először alakult ki kétgólos különbség (9–7), majd néhány perccel később már hárommal vezettek a békésiek. Ezt követően azonban megtorpant a hazai lendület: közel kilenc percen át nem született BFKC-gól, amit a vendégek kihasználtak, és 11–11-nél utolérték ellenfelüket.

A gólcsendet Kepess értékesített hétméterese törte meg, majd a félidő utolsó harmadában egy négygólos sorozattal (16–12) ismét megnyugtatóbb helyzetbe került a hazai csapat. Az előnyt a szünetig sikerült is nagyjából megtartani.

A második játékrészt lendületesen kezdte a Békés, amely egy 5–2-es etappal jelezte, hogy kézben kívánja tartani a mérkőzést. A Salgótarján azonban nem adta fel: Dancs három gyors találatával 24–21-re zárkóztak, ekkor Cifra Tibor időt kért. A rövid szünet jótékony hatással volt a hazaiak játékára, a 40. perctől fokozatosan nőtt a különbség, részben a hatékonyabb védekezésnek, részben több kiemelkedő egyéni teljesítménynek köszönhetően.

A hajrára már eldőlni látszott a találkozó sorsa, a különbség elérte a nyolc gólt is, így a végjáték nem tartogatott izgalmakat a hazai szurkolók számára.

A mérkőzést követően Cifra Tibor vezetőedző elégedetten értékelt:
– Ez a győzelem úgy kellett, mint egy falat kenyér. Örülök annak, hogy mind hozzáállásban, mind játékban azt kaptam, amit elvárok. A siker kulcsa az volt, hogy sikerült megállítanunk a Tarján gyors középkezdésből indított támadásait, és az egyéni teljesítmények mellett csapatként is jól működtünk.

Békési FKC–Salgótarjáni SKC 35–29 (19–16)
NB I/B-s férfi kézilabda-mérkőzés, Békés, 150 néző.
Vezette: Bujdosó, Horváth V.

Békés: Takács – Kepess 8 (2), Haszilló 5, Kovács Sz. 7, Breuer 3, Szabó Á. 4, Novák Zs. 2.
Csere: Gyebnár (kapus), Lukács, Árpási 2, Horváth L. 2, Varsandán 1, Kovács R., Novák E. 1, Miszlai, Ritter.
Edző: Cifra Tibor.

Salgótarján legjobb gólszerzői: Dancs 6, Deák 5 (1).
Kiállítások: 6, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 2/2, illetve 3/1.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


hazai győzelem