Virágvasárnapon arra emlékezik a keresztyén világ, hogy Jézus Krisztus egy szamár hátán bevonult Jeruzsálembe. A tömeg eléje tódult, és pálmaágakkal köszöntötte ?t, és mint igazi királyt üdvözölte a Mestert. Mindenki mást várt t?le. Voltak, akik kiváló szónokként üdvözölték, mások hálásak voltak neki egy-egy kedves korábbi szóért, tettéért. Talán olyanok is voltak a tömegben, akik neki köszönhették, hogy ismét visszanyerték látásukat, meggyógyultak mozgásszervi bajaikból. Nagyrészt olyanok álltak ott, akiknek elegük volt a rómaiak megszállásából, és az ?ket kiszolgáló rendszerb?l. Ismét szabad államiságra vágyakoztak, szemük el?tt lebegett Dávid, Salamon, a Makkabeusok nagysága, Nehémiás, Jósiás. Arra számítottak, hogy Jézus majd egy felkelés élére ál…. és…. Na igen, mi következik az ÉS után? De Jézus Krisztus nem ezért jött. Tragikus gyorsasággal peregnek ezek után az események. Komoly beszélgetések, a templom megtisztítása, az utolsó vacsora (az úrvacsora szereztetése), az árulás… és a keresztfa tragédiája. Nincs azonban vége! Krisztus legy?zte a halált, és feltámadt, s?t ma is él és hat! Töltsön el ez bennünket örömmel! A virágvasárnapi jelenetben lássuk meg a dics?séges Királyt, a Béke Fejedelmét, mert bizony Urunk az is volt.
Mucsi András