Az el?adás azt a folyamatot mutatta be, amely során a honfoglaló magyarság régészeti leletei között egyre nagyobb számban jelennek meg a kereszténységre utaló leletek. A honfoglalás korában a magyarok egy olyan vallást követtek, amelyben az Ég Urát tisztelték. Ez az istenség ismert volt a többi pusztai nép körében is. A sírokba életmellékletek és állatcsontok (f?ként lómaradványok) kerültek. A ló, mint az ember h?séges társa hitük szerint elkísérte ?ket a túlvilágon is. A sírokból számon maradandó tárgyi anyag is el?került: övek, táskák, fejdíszek, lábbelik fémveretei, amelyek alapján következtetni lehet az akkori hitvilágra. A korabeli történelmi források is meger?sítik azt, hogy a magyarok a 10. században még nem voltak keresztények. Ibn Rusztán hispániai arab történetíró szerint t?zimádók voltak eleink, de a többi német és bizánci forrás is arról számol be, hogy a kereszténységet nem tisztelték, hadjárataik során pusztították a templomokat, papokat. A magyarok minden bizonnyal hittek a lélek halhatatlanságában, a túlvilágban. A keresztények elleni atrocitások kapcsán utalt arra, hogy mindez nem jelenti azt, hogy ne lett volna jelen kis százalékban a kereszténység a Kárpát-medencében: a zalavári templom Szent Adorján tiszteletére utal. A magyar vezet?k közül Bulcsú és Gyula is felvette a (bizánci) kereszténységet, és térít?k is érkeztek hazánkba. A régészet olyan adatokat hozott napvilágra, amelyek szerint a sírokban a palmettás minták mellett keresztek is megjelennek a használati tárgyakon. Az el?adó végkövetkeztetése az volt, hogy a 10. század közepén-végén a kereszténység már jelen volt a magyarok között, de f?ként annak szinkretista (a szinkretizmus valláskeveredés) formájával van dolgunk: a keresztény vallási szimbólumok mellett a régi hitvilág amulettjei, jelképei is megtalálhatók. Így érkezünk el a 10. század végéhez, amikor Géza és Szent István elkezdi kiépíteni a nyugati rítusú (római) katolikus egyházat.
Mucsi András