Értékelt az igazgató - 460 éves a gimi


Nagy sikernek nevezte Kovács Dániel az iskola megalapításának 460. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatot, amelyben minden korosztály megtalálta a neki megfelelő programot.

A Szegedi Kis István nevét viselő békési református közoktatási intézmény 1552-ben jött létre a reformátor munkássága nyomán. Kovács Dániel, az iskola vezetője a Józsué könyvéből vett bibliai mottóra utalva elmondta: a kulcsmondat így hangzik: megemlékezzél az útról… "Bibliai gyökerű dolgot műveltünk azzal, hogy áttekintettük az iskola 460 évét. Műfajgazdagság jellemezte a programot, amelybe belefért a hálaadással és bűnbánattal teljes elmélyültség és a felszabadult, modern Isten dicsőítő zene. Egymás mellett élt benne a közel 90 éves GULÁG-ot megjárt nyugalmazott püspök és a ragyogó szemű óvodás. Együtt élt benne a tudós ember szellemi kincse és az elengedett báli hangulat. Ettől volt "életes" az ünnepségsorozat. Ettől volt mindannyiunké."

Mint ismert, az elmúlt héten szerdától szombatig emlékezett meg a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium a megalapítása 460. évfordulójáról. A programot a református bál zárta, amelynek képei elérhetők a BékésMátrix gelériájában.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!