Nagy sikerű karácsonyi hangverseny


Ebben az évben is a békési református templom adott otthont a hagyományos karácsonyi hangversenynek.

A rendezvény ebben az évben nem a karácsony előtt szerdán, hanem 2012. december 17-én hétfőn zajlott le. Az est folyamán számos ismert és kevésbé ismert zeneszám csendült fel a kilenc kórus előadásában. Az énekkarok között jelentős arányt tettek ki a reformátusok: a gyülekezet mellett az iskola gimnáziumi, általános iskolai, valamint Karacs tagiskolai csoportja is fellépett. Eljött a baptista gyülekezet, a kistérségi óvoda és bölcsőde, a Békési Kistérségi Iskola, a Reményhír oktatási intézmény kórusa és a Békési Hagyományőrző Dalkör is. Koszecz Sándor, a kulturális központ igazgatója köszöntőjében a hagyományőrzés fontosságát emelte ki. A hagyományt biztos pontnak nevezte, amelyhez a változó világban igazodni tudunk. A változások közepette kulcskérdés, hogy vannak-e biztos pontok az életünkben. – mondta az intézményvezető. Katona Gyula lelkész az est bezárásaként a 98. zsoltárt idézte. Mitől új egy ének? – tette fel a kérdést. Új lesz az ének, ha megtanulok felfele tekinteni, a teremtő Istenre.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!