Békési táncos a Duna televízióban


Megjelent: 2012 December 23. ( Vasárnap ) 18:38
Módosítva: 2013 Március 9. ( Szombat ) 13:34
Okányi Mihály szereplését december 31-én láthatjuk majd

Az MTVA, a Duna Televízió Zrt., és a Hagyományok Háza 2012-ben Fölszállott a páva címmel népzene és néptánc tehetségkutató versenyt hirdetett. A versenyre a tavasz folyamán lehetett jelentkezni. A közel 2000 főnyi jelentkezőnek nyolc helyszínen tartottak selejtezőket, amelyekből 48 produkció juthatott be a televíziós verseny fordulóiba. Okányi Mihály a november 9-én a Duna Tévében sugárzott elődöntőben mutatta be táncát, Békési Cigánytáncok címmel. A felvételre elkísérte felkészítője a Békési Kistérségi Iskola táncpedagógusa, a Belencéres Néptáncegyüttes vezetője Mahovics Tamás, aki énekével kísérte a produkciót. Teljesítményét a zsűri külön díjjal jutalmazta.

Díjak:

  • A Páva zsűrije a Kolozs megyei Türén élő Bálint Tibor, szabó és kalotaszegi népviselet készítő kalotaszegi bujkáját ítélte neki.
  • További díjként Kallós Zoltán felajánlását, a Kallós Alapítvány nyári táborában ingyenes részvételt kapta.
  • A díjakat a 2012. december 15-én lezajlott döntő után adták át, amelyről a televízió is felvételt készített. A felvételt várhatóan 2012. december 31-én sugározza a közszolgálati televízió csatornája, valószínűleg a Duna Televízió.


    Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!