Életünk igazi helye Istennél van - Református megemlékezés


Katona Gyula esperes beszélt a református gyülekezet, valamint a békési református iskola október 23-án tartott ünnepi istentiszteletén. Amint fogalmazott: Isten kezéből jön a gyógyulás. A Rákosi-korszak magyar nemzetét „élő halott” állapotúnak nevezte.

Mint mondta: a magyar nép 57 kezébe vette a sorsát, és lerázta a bénító rabságot. Az igehirdetés alapigéje (Mk 1,40-45) egy leprás beteg gyógyulási történetét beszéli el. Rendkívüli a leprás beteg ember közeledése, gyógyulása a felolvasott történetben, amely párhuzamba állítható 1956 eseményeivel is. Életünk mély, nyomorúságos állapotában is van remény, Istenhez mindig fordulhatunk nehéz kérdésekben és helyzetekben. A megoldás nem az istentelenségbe jutás. A leprás ki tudta mondani, hogy "akarom", tehát meg akart gyógyulni. Jézus erre válaszolt, és gyógyulást ajándékozott a betegnek. Isten ereje közel került a beteghez, és ha hittel kérjük, hozzánk is eljön, meghallgat. A gyógyulás Isten kezéből jön, de a helyreállított életekre Isten feladatokat is bíz, hálára kötelez bennünket.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!