November 30-án volt a Polgár Lajos Emlékverseny Békésen


A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium november 30-án rendezte meg egykori igazgatója és matematika-fizika szakos tanára emlékére a Polgár Lajos Emlékversenyt.

A vetélkedőn, amely Kovács Dániel szavai szerint a beiskolázást is szolgálja, nyolc intézmény diákjai vérték össze a tudásukat: a házigazda intézmény gimnáziumi és általános iskolai tagozata mellett a békési dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, a vésztői református (Kis Bálint) és önkormányzati (Szabó Pál) általános iskola, az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola, a gyulai Magvető Református Általános Iskola, továbbá a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Mezőberény) és a mezőkovácsházi székhelyű Hunyadi János Közoktatási Intézmény küldött csapatot. Összesen 117 diák vett részt a versenyen. Ebben az évben már hét szekció volt (zárójelben az elnökök): matematika (Jakucs Mátyásné), történelem (Vincze Gábor), természetismeret (Puskás Lajos), földrajz (Kun Ilona), angol (Alaina Kinney), német (Ole Sprecht), rajz (Dávidné Gyarmati Zsuzsanna). A versenyen 7-8. és 9-10. évfolyamos diákok vettek részt. A jó hangulatban telt versenyen iskolánk tanulói kimagasló eredményeket értek el.

Részletes eredmények csütörtökön az iskola holnapján (www.szkirg.hu) lesznek elérhetők.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!