Dél-Alföldi régiós ökölvívó pofonpartin a békési BTE!


Megjelent: 2014 Január 13. ( Hétfő ) 12:43
Módosítva: 2014 Január 17. ( Péntek ) 16:11
2013. december 21-én a Békési TE Ökölvívó Szakosztálya Kecskeméten volt az első un. "Régiós versenyen" - amely a Dél-Alföldi Régiós ökölvívó pofonparti nevet kapta.

A jövőben rendszeresen megrendezésre kerülő verseny az utánpótlás korosztály számára lesz igen nagy lehetőség arra, hogy a már alkalmas gyerekek hozzászokjanak a versenykörülményekhez. A klubunk három versenyzővel vett részt az első alkalommal és ebből egy versenyzőnek sikerült is ellenfelet találni. Ferhat Nassim igen szépen bokszolt, az első meccsesek nem szokták ilyen tudatosan, rendezetten mozogni. Igaz, hogy ő már két éve gyakorol rendszeresen. A tavalyi serdülő országos bajnokságon csak a súlya miatt nem tudott indulni, mivel ebben a korcsoportban 72 kg a felső súlyhatár, ő pedig igen nagydarab fiú, most 86 kg. Junior korosztályban már van 82+ kg, itt fogja kezdeni a versenyzést. A másik két leendő versenyzőnknek, Maczik Róbertnek és Andor Zoltánnak jelenleg nem találtunk megfelelő ellenfelet (súlyban és korcsoportban). Ők majd a következő régiós versenyek valamelyikén ringbe léphetnek.

Egyébként nagyon jónak tartjuk a Magyar Ökölvívó Szövetség elgondolását a régiók létrehozására. Itt rendszeresen bokszolhatnak a gyerekek különösebb tét nélkül. Ez a magyar ökölvívás megújulását hozhatja magával, mint ahogy a pályázati lehetőségek az egyesületek számára, így számunkra is. Mi is pályáztunk, hogy végre kifesthessük az edzőtermünket, és ha sikerül, akkor 2014-ben már megújult környezetben fogadhatjuk a srácokat.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!