Idén több mint tizenötezer egynyári virág díszíti Békést


Ebben az évben megközelítőleg 15 500 darab egynyári virág díszíti majd Békés város közterületeit. A telepítés a napokban kezdődött meg közmunkások bevonásával. - tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől.

A kiültetett virágok között idén újdonság a menyecskeszem, díszüröm és a bársonyvirág egy szimpla virágú fajtája. A meglévő egynyári virágágyak egy részén idén évelők kiültetését tervezik Békésen az elöregedett cserjék, félcserjék kora tavasszal lettek pótolva. Ültettek többek között borbolyát, madárbirset, kecskerágót, orbáncfűcserjét, levendulát, tűztövist, bangitát, és némely rózsa ágyás is új fajtákkal lett frissítve.

Békés méltán híres gyönyörűen gondozott, virágos díszparkjairól, közterületeiről. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen 2013-ban ismét rangos díjjal jutalmazták a települést és elismerésként a Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség Elnökségének különdíját kapta meg. A tavalyi évben közel húsz féle egynyári virág került a központi ágyásokba, kiemelt ágyakba, balkonládákba. A fürdő, óvoda, bölcsőde és egyéb közintézmények is csinosodtak az ott elültetett egynyáriakkal, mely idén sem lesz másként.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!