A hitét megvalló egyház - meghívó!


Forrás: Békési Reformátusok
Helyszin: SZKIRG
A protestáns egyházi világ ebben az évben Kálvin János halálára emlékezik. A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola,Óvoda és Kollégium a diákjaink rajzaiból készült kiállítással kíván erről megemlékezni, amelynek címe: A hitét megvalló egyház. A kiállítás megnyitója: 2014. június 2. (hétfő) 8:45

Kovács Tamás és Simon Zoltán, a Szegedi Kis István Református Gimnázium tanulói rajzaikkal olyan személyeket idéznek meg, akik életükkel és munkájukkal tettek bizonyságot Isten és a Megváltó Úr Jézus Krisztus mellett.

Többségük földi élete olyan ablak volt, akiken keresztül be lehetett pillantani a menny dicsőségébe. Minden korban fontos a hit újrafogalmazása.

Az egyház Ura újra és újra megszólít embereket, akik koruk nyelvén beszélnek Istenről. Ilyen személy volt Kálvin, Luther, Szegedi Kis István, Albert Schweitzer vagy Ravasz László.

A kiállítás aprópóját az adja, hogy ebben az évben zárja le a Református Egyház a Kálvin éveket (2009-2014), és emlékezik meg az egyházalapító-reformátor halálának 450. évfordulójáról. 1484-ben, 530 éve született a másik református egyházszervező, Ulrich Zwingli, valamint idén lenne 85 éve Martin Luther King amerikai lelkész, polgárjogi aktivista. Kiállításunkkal rájuk is emlékezünk.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!