Krisztus mennybemenetelére emlékeztek


A bibliai hagyomány szerint Jézus Krisztus megfeszítése és feltámadása után még negyven napig tartózkodott a földön, több száz embernek megjelent, majd a negyvenedik napon átment a mennyei dicsőségbe. Az eseményre istentisztelettel emlékeztek a reformátusok.

2014. május 29-én a református iskola tanulóinak jelenlétében került sor az ünnepi istentiszteletre, ahol az igehirdetés szolgálatát Laskoti Zoltán segédlelkész végezte. A református egyház gyakorlata szerint a lelkészi pályára jelentkezők öt évig elméleti képzésben részesülnek a főiskolai vagy egyetemi rangú teológiai intézetekben, majd egy gyakorlati évet valamelyik gyülekezetben töltenek. A kárpátaljai származású fiatalember augusztus óta szolgál segédlelkészként a békési református gyülekezetben. A lelkésszé szentelés előtti vizsgák része az ún. vizsgaprédikáció, amelyre a mai napon került sor. A bizottság tagja volt dr. Marjovszky Tibor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára is.

Laskoti Zoltán igehirdetésének alapigéje az Efézusi levél első fejezete 15-23. verse volt. Az ember által is megtapasztalható távolságra utalva kijelentette: senki sem pótolhatja a távol levő Istent az életünkben, de az Úr megtapasztalható, megismerhető. Az életünkben Jézus az, aki az isteni szeretetet érvényre juttatja, és Jézus az egyház életében is jele van.

Katona Gyula esperestől megtudtuk, hogy a vizsgázó prédikációját jelesre értékelte a bizottság.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!