Száz versenyző volt jelen a Polgár Lajos Emlékversenyen


Megjelent: 2014 November 30. ( Vasárnap ) 17:51
Módosítva: 2014 December 1. ( Hétfő ) 18:52
A Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium ismét megrendezte a neves versenyt.

November 29-én, szombaton zajlott le a Polgár Lajos egykori gimnáziumi igazgatóról elnevezett verseny, amelyen a városi általános iskolák, a református gimnázium mellett a vésztői, orosházi és gyulai református általános iskolák is csapatokkal indultak. Ebben az évben is hirdetett megmérettetést a matematika mellett az angol és a történelem szekció. A verseny nagy érdeklődés mellett zajlott. A megnyitó a templomban volt, ahol Katona Gyula esperes-lelkipásztor a zsoltáros szavait idézve a teremtett világ csodáiról, azok kikutatásáról beszélt, ami nemes feladat az iskolásoknak is. A versenyt jó alkalomnak nevezte arra, hogy a diákok ismereteiket is bővíthessék a készülés során. Izsó Gábor polgármester a köszöntőjében elmondta, hogy az iskola volt diákja és tanárja is egyben. Örömét fejezte ki, hogy a neves matematika-fizika szakos tanár emlékét verseny őrzi. Az írásbeli és szóbeli megmérettetés eredményét 13 órakor hirdették ki. Ezeket a következő napokban közzé tesszük.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!