Fekete Károly püspök üzenete a reformátusoknak


Január 24-én iktatták be a gyülekezetek által 2014. október-november hónapban megválasztott tiszántúli református püspököt, dr. Fekete Károlyt Debrecenben.

Dr. Fekete Károly református lelkész a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója, utóbb rektora volt. Bölcskei Gusztáv már nem indult újra a püspöki tisztségért, így székében az egyetlen induló, Fekete Károly követi a Tiszántúli Református Egyházkerület élén. A püspök első körlevele a "Hirdesd az Igét!" akcióról szól.

Mottó: Jézus mondja: "Íme, én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig" (Mt 28,20b)

"Kedves Testvéreim!

Isten iránti hálával köszönöm a Tiszántúl reformátusságának, hogy a 2015-2020 közötti egyházkormányzati ciklusra felém fordult a bizalom és püspökként szolgálhatom egyházkerületünket. Január 24-én öröm volt együtt elindulni a közös útra a debreceni Nagytemplomból a népes gyülekezettel, amelyben számos lelkipásztor, gondnok és gyülekezeti tag volt jelen. Köszönöm erősítő és biztató jelenlétüket.

Mivel közeledik a Reformáció 500. évfordulója, ezért lelki-szellemi felkészülésünket egyházkerületi szinten is elkezdjük. Meggyőződésem, hogy az evangélium drága kincsének továbbadása és a Krisztushoz gyűjtés munkájának folytatása akkor marad valódi lehetőségünk, ha testvériesebb egyházzal, hiteles Krisztus-tanúságtétellel, emberközelbe vitt teológiával végezzük szolgálatunkat.

Egy testvéri légkörű, munkatársi szemléletű, testületekre támaszkodó, emberközeli vezetés gyakorlásával kívánom összekötni a fokozatos testületek rendszeres találkozását és mozgatni a feladatszabás, beszámoltatás, ellenőrzés, visszacsatolás folyamatát. Feladatomnak tekintem, hogy összefogjam erőinket. Lelki megújulásunk alapkérdésének tartom az igehirdetői szolgálat megújulását.

A Reformáció 500. évfordulójára készülve, egyházkerületünk esperesi karának támogatását magam mögött tudva, ünnepélyesen meghirdetem egyházkerületünkben a 2015. és a 2016. esztendőkre a "Hirdesd az Igét!" – programot. Ne csak énekeljük, hogy "Az egyháznak a Jézus a fundamentuma, a szent igére épült fel lelki temploma…" (RÉ 292:1), hanem tanuskodjunk, dolgozzunk, elmélyülten és kreatívan cselekedjünk azért, hogy hagyományos csatornáinkon és a XXI. század technikai lehetőségeit bevonva, változatos formában és műfajokban keressük az igei üzenetet, és végezzük átadását új módokon is, bővítve annak eszközrendszerét. A "Hirdesd az Igét!" program közös megtervezésébe és véghez vitelébe mind a kilenc egyházmegyénk lelkészi karára feltétlenül számítok!

Régi és új gyülekezeti tagjaink ismeretének felfrissítésére és a hozzánk tartozni akarók bevezetésére elindítjuk a református keresztyén öntudatot megerősítő, többszintű, széles tematikájú és összehangolt gyülekezeti felnőttképzési programot, amely a hitkérdésektől az életvezetési kérdésekig segíti híveink mindennapjait. Ennek az emberközelbe vitt, népszerű teológiai és keresztyén kulturális programsorozatnak a megszervezését mihamarabb elkezdjük, hogy 2016-ban új impulzussal serkentse a "Hirdesd az Igét!" programot, és szélesítse azt a református keresztyén önazonosság megerősítéséért.

Adjon nekünk ehhez a szemléletváltáshoz elkötelezettséget és egymásra találást a Szentháromság Isten, teremtsen számunkra titokzatos közösséget Krisztussal, hogy testvéri közösségben, hiteles tanúkként, emberközelbe vitt teológiával éljük meg tanítványságunkat, mint Tiszántúl református népe.

Isten áldása legyen gyülekezeteink tagjain, presbitériumain és lelkipásztorainkon!

Testvéri szeretettel:

Dr. Fekete Károly

püspök


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!