Tisztelt Békési Polgárok!

Ma, március 15-én több mint másfél évszázada az 1848-as forradalom kezdetét ünnepeljük. Minden évben kihelyezzük a nemzeti lobogót, kokárdát tűzünk és az egész Kárpát-hazában azt jelezzük ezzel a tettel, hogy egy nemzet részesei vagyunk.
Az ünnep fénye az elmúlt századok alatt semmit sem kopott.
Mindannyian már gyermekkorunktól kezdve szívünkbe zártuk az 1848-as márciusi eseményeket, a forradalom és szabadságharc történéseit.

Emlékezünk, mert az emlékekre szükségünk van ahhoz, hogy tanuljunk a régmúlt eseményeiből és a mai problémák során erőt merítsünk őseink bátorságából, példamutatásából.

A bécsi forradalom híre eljutott Budapestre és ez ösztönözte a változást akaró magyar ifjakat is. A Pilvax Kör tagjai élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk szereznek érvényt a sajtószabadságnak. Hiszen a szabad sajtó az alapja a vélemények és a gondolatok szabad áramlásának, melyek tettekké formálódnak.

Alig néhányan vágtak neki Landerer nyomdájának. Cenzúra nélkül kinyomtatták az Irinyi József által megfogalmazott tizenkét pontot, valamint Petőfi mára már ikonikussá vált költeményét a Nemzeti Dalt.
Délutánra nagygyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé, ahol ekkorra már több tízezer ember jelent meg. Itt felolvasták a tizenkét pontot és Petőfi is elszavalta költeményét. Ezt követően a Várba vonultak, hogy a helytartó tanáccsal is elfogadtassák a követeléseiket. Ez teljes mértékben sikerült, így tulajdonképpen vér nélkül győzhetett a forradalom. Az összegyűlt tömeg követelésére pedig még Táncsics Mihályt is szabadon bocsájtották.

Tisztelt Békési Polgárok!
1848 tavaszán olyan emberek álltak az ország élére, akik felelősen gondolkoztak, dolgozni, építeni akartak. Nem féltek a változástól, nem kifogásokat, hanem megoldásokat kerestek és találtak.

Tudták, hogy nincs előre kitaposott út, csak olyan, aminek alapjait nekik maguknak kell lerakni. Olyan vezetők voltak, akik nem más országok mintáinak másolásába fogtak, hanem az ország saját útját keresték.

Nem válságot kezeltek, nem hivatkoztak a nehézségekre, nem keresték a kifogást, és nem menekültek el a munka elől. Tették a dolgukat. Cselekedtek. Jót s jól.

Magyarország 1848 tavasza után a nyárra már egy erős, jól megalapozott, korszerű állam alapjait rakhatta le. Ezeknek a lényegi változásoknak még a szabadságharc leverése sem állhatta útját. Még a háború sem fojthatta el a kibontakozás és az új rend születését.
S a rövid idő alatt az ország képessé vált arra, hogy erős, ütőképes hadsereget állítson ki, amely kezdetben sikeresen védhette meg a forradalom eredményeit. A magyar hadsereg sokáig, sikerrel védte a magyar szabadságot. A nagy tudású tisztikarral és a Nemzetőrökkel minden esély megvolt a végső győzelemre.

Március 15 így igazi jelképpé vált, amely nemzetünk szabadságszeretetét és a nemzethez való tartozás vágyát fejezi ki. Ez a hazaszeretet és vágy minden nemzedéknek a mai napig valami különleges élményt jelent.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei egy rendkívül bátor nemzedék tagjai voltak. Kiálltak nemzetükért, szabadságot kiáltottak, utcára vonultak, pontokba fogalmazták céljaikat, tárgyalásokat kezdeményeztek a hatalmasokkal, nemzeti kormányt alakítottak és hozzáfogtak az ország teljes gazdasági társadalmi és politikai rendszerének az újraszervezéséhez.

Minden nemzedéknek, így a miénknek is szembe kell nézni próbatételekkel. A mi március 15-énken nem idegen erőkkel kell harcolnunk. Nekünk a gazdasági - lelki - és szellemi szabadságunkért, a korszerű gondolatokért kell megharcolni, amelyekből azután olyan tettek születnek, amelyek megmutatják a kivezető utat a sokakat sújtó elszegényedésből. Ehhez új gondolatok, új szemléletmód, összetartás és együttműködés kell. Ehhez közösségek kellenek. És a közösségeken keresztül közös, közösségi élet, vagy röviden aktív közélet. A közélet pedig politika. Akárhogyan cseng is ez a szó a fülekben, akár pozitívan, akár negatívan, tudnunk kell, hogy minden tettünk, amit szűkebb- és tágabb közösségünk érdekében végzünk, az politika.
Tudták ezt a márciusi ifjak is. Ők politikát csináltak és eszükbe sem jutott, hogy a "politikamentesség" maszkja mögé bújjanak.

A szabadság először a lélekben és a szellemben születik meg. Az akarat ezt alakítja tettekké és mindez így válik valósággá. A szabadság nem egy egyszer megszerzett minőség. Azt minden generációnak újjá kell építeni a lelkében és a tetteiben egyaránt. Ezért is kell emlékeznünk, ezért is kell példát vennünk őseinktől. És igen, meg kell vívnunk saját benső forradalmainkat is.

Mi a célunk? Mi dolgunk a világban? Vörösmarty szavaival: "küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért…" Mai kifejezéssel: jobbá tenni a világunkat... Túl általános ez mondják sokan. De lehet-e ennél kisebb célunk? Lehet-e kisebb a motivációnk?

A forradalom, annak lendülete, ereje a természetben leginkább a tavaszi újjászületésben érhető tetten. A forradalom és az újjászületés nem hárít, nem leplez, nem bújik maszkok mögé. Tiszta, egyenes és átütő erejű. Ma is. Nem álmokat kerget, nem hőzöng, hanem tudja, hogy mit akar, ismeri az utat. Nem mérlegel, mert tudja, hogy egy út van, a siker útja. És ha elbukik, akkor is tudja, hogy egy igaz ügyből soha, semmi, egyetlen lépés sem vész kárba. Az igaz ügy évszázadokra is képes meghatározni egy nemzet irányát, szellemi, lelki, anyagi épülésének útjait.

Ezt a szabadságot viszont minden generációnak újra és újra meg kell szereznie magának. Bár önmagának is meg kell szerezni, de ez nem megy egyedül. Minden korszak annyira erős, amennyire erősek a közösségei. Azok a közösségei, akik a köz ügyeit viszik. Vagyis minden korszak annyira erős, amennyire aktívak a közösség polgárai.

Ma természetesnek vesszük, hogy március tizenötödikén Nemzeti Ünnepünkön megemlékezéseket tartunk. De nem volt ez mindig így.

A kommunizmus évtizedeiben sokáig ünnepelni sem lehetett. De mindez eltörpül azon esemény előtt, amelyről ma meg kell emlékeznünk, aminek éppen 2015-ben van az ötven éves évfordulójára. Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy a hajdani Nemzeti Színház a mai Blaha Lujza téren állt. Az épülő Metró miatt állítólag megromlott a statikai állapota, ezért 1963-ban úgy határozott az akkori hatalom, hogy a nemzet kulturális templomát le kell bontani. Lehet, hogy a fiatalabbak nem is igen értik, hogy miért probléma ez? Hiszen az is csak egy épület – mondhatja bárki. Egy épület, de nem egy a sok közül, hanem a Nemzet Színháza. 1965-re az elhatározásból tett lett. Cinikus tett. 1965 március tizenötödike volt az a nap, amikor a Blaha Lujza téren Nemzeti Színházat felrobbantották.

A hivatalos indoklás a metró építés volt. A dátum pedig március 15. Machiavelli a hatalomgyakorlás kapcsán részletesen értekezik arról, hogy a hatalom megragadása és megtartása érdekében miért és hogyan kell megalázni egy nemzet jelképeit. Ennek mintapéldája a nemzet kulturális templomának a legnagyobb nemzeti ünnepen történő megsemmisítése.

Egy épületet el lehet tüntetni a föld színéről, de egy eszmét, a szabadság gondolatát és akaratát ha erős a közösség és a közösségi élet, nem lehet elsöpörni. A szabadság, az alkotó erő, a legnemesebb dolgokért való küzdés mindig utat tör magának.

Köszönöm, hogy meghallgattak.