Berentés Lajos táblavaatójával megkezdődött a Magyar Napok


Megjelent: 2015 Március 24. ( Kedd ) 20:37
Módosítva: 2015 Március 25. ( Szerda ) 09:34
2015. március 24-én délután kettőkor avatták a református gimnázium lépcsőházában Berentés Lajos egykori igazgató emléktábláját.

A táblaavató egyúttal a Magyar Napok című rendezvénysorozat kezdete is volt. Gellénné Körözsi Eszter, a rendezvény szervezője úgy fogalmazott, hogy nyelvünk megtartó erő. Kovács Dániel köszöntőjében arról beszélt, hogy a rendezvény az iskola életében rendkívül jelentős esemény, és a magyar kultúra fontosságát húzza alá. Az irodalom az a hely, ahol az immanens (evilági) a transzcendenssel (természetfelettivel) találkozik. Egyúttal megköszönte Gellénné Körözsi Eszter tanárnőnek a szervezést. Bíró György tanító, a városvédő egyesület tagja Berentés Lajos emlékét idézte meg, aki 1931-41 között állt az intézmény élén. Szilágyságból, Zilah városából származott, itt járt elemi iskolába és gimnáziumba. Békésen és Debrecenben dolgozott, 1931-ben bízták rá az intézmény igazgatását. Rendkívül sokszínű és egyúttal szigorú tanár volt. Színjátszó kört és zenekart működtetett, de mint református prédikátor is kiváló volt. Abban az időben szokás volt, hogy a nem lelkészi végzettségű igazgatók is igét hirdettek a templomban. Zilahról két tanár és három diák jött el a neves eseményre. A küldöttséget vezető Szilágyi Zoltán elmondta, hogy Berentés Lajos személye is összeköti a két intézményt. Berentés Ady kortársa volt, együtt szívták magukba a református kollégium szellemét. Az emléktábla leleplezése után vette kezdetét a Magyar Napok.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!