Lekció: Mt 21, 1-11.

Text: Zsolt 118.19-26

Kedves Testvérek!

A 118 zsoltár, mai alkalmunk alapigéje, nem más, mint a nagy reformátornak, Luther Mártonnak a kedvenc zsoltára. A következőket írja róla: "Ez az én zsoltárom. Megkülönböztetett tiszteletemet és szeretetemet azzal érdemelte ki, hogy amikor sem császár, sem király, sem bölcsek, sem okosak, sem szentek, sem boldogok nem voltak képesek rajtam segíteni, ez a zsoltár segített és mindig talpra állított. "

Luthernek ezzel a véleményével, egyet kell érteni. Ugyanis a 118. zsoltár a hit megtartó erejéről tett és tesz ma is bizonyságot. Az egész zsoltár isteni szabadításból táplálkozik. Ez a hit legyőz minden félelmet és szorongattatást, minden nyomorúságot és nehézséget. De, ahogyan szoktuk is, meg a tisztánlátás végett is, mielőtt a konkrét magyarázatba kezdenék, nem mehetünk el amellett, hogy röviden megvizsgáljuk a zsoltár történeti hátterét. A zsoltár megírásának idejétől kezdve, - amelynek pontos dátumát nem ismerjük – mindig is különleges ünnepi alaklomra szolgált. Halhattuk igénk 24. versében: "Ez az a nap, melyet az Úr rendelt…".

Hogy pontosan milyen ünnepre íródott, arról csak feltételezéseink vannak. Egyesek úgy vélik, hogy templomszentelésen hangozhatott el, Ezsdrás-Nehémiás vagy a Makkabeusok idején. Mások a lombsátor ünnepére szánt írásnak tartják. Egy dolog azonban biztos ezzel a zsoltárral kapcsolatban, mégpedig az, hogy egy zarándokló tömeg egyik tagjának a szavait emeli ki. Egy olyan embernek, akit az Isteni Kegyelem megszabadított valami rettenetes dologból, és most elindult, hogy hálát adjon ezért a szabadításért Istenének. Valaki átélte az Úr szabadítását, és ezzel a hittel – ezzel a szabadító és mindent legyőző hittel - vonul főhősünk a zarándok sereg élén a szent város felé, hogy hálát adjon teremtőjének. És ezzel a hittel vonult be Jézus is virágvasárnap a szent városba, hogy áldozatát bemutathassa nem önmaga, hanem a világ szabadításáért! A tömeg ugyanazt skandálja, mint az ószövetség idején: "Áldott, aki az Úr nevében jön…" Ez pedig egyáltalán nem meglepő testvérek. Időrendileg nemrég történt Lázár feltámasztása. Az emberekben még elevenen él az 5000 ember megvendégelésének a csodája. Persze, hogy teljesen felbuzdult a nép. Ki más kellene nekik, mint aki kenyeret ad, és még a halott szeretteinket is feltámasztja. Jézus a tökéletes király! Ő legyen a mi királyunk! Őt ültessük Dávid trónjára!

Nem ilyen vezetőre vágynunk mi is? A baj ott van, hogy a nép királyt akart, a saját elvárásai szerint. Aki azt teszi, amit a nép kér! Egy bábot, aki minden gondjukat megoldja. Bizony az evangélium lapjait olvasva azt kell, hogy észrevegyük, hogy Jézus tetteit, csodáit soha sem tudták a helyén kezelni. Nem értették meg a valódi üzenetet. Csak a pillanatnak éltek, és nem látták meg, hogy Jézus küldetése nem egyszerűen a földi nyomorúság megszüntetésével merül ki. Jézus nem egy ilyen földi király, Jézus mennyei király! Ő nem Izrael felett fog uralkodni, hanem az egész világ felett! De ezt akkor még nem tudták, nem értették. Nem fogta fel Izrael népe, hogy Jézus nem Dávid trónja felé tart az ünnepi menettel, hanem a Golgota felé. Mert a próféciáknak be kellett teljesedni!

Aki olvasta a Quo Vadis című regényt, annak ismerős lesz a következő jelenet:

Néró császár üldözi a keresztyéneket. Péter apostol is menekülőre fogja, ám útközben szembe találkozik Jézussal. Ekkor hagyja el Péter száját a könyvben a híres kérdés: Quo vadis Domine? – hová mész Uram? Jézus erre így válaszolt: "Megyek Rómába, ahonnan te menekülsz, hogy az ott maradt keresztyénekkel együtt szenvedjek és velük halljak meg." Péter erre visszafordult, visszament Rómába, hogy az ott maradt keresztyéneket bátorítsa, vigasztalja, velük imádkozzon és velük halljon meg! Én azt hiszem testvérek, hogy a virágvasárnap ezt üzeni nekünk! Ha Jézussal akarunk járni, akkor vissza kell fordulnunk! Nem a hozsánnázó tömeg tagjai közé kell, hogy tartozzunk. Mert ők nem értették a lényeget. Ők a maguk önző kívánságaikat akarták Jézustól kikövetelni. De mi, inkább forduljunk vissza. Vissza oda, ahol testvéreinket hagytuk. Vissza oda, ahol éheznek, ahol egyik napról a másikra élnek. Vissza oda, ahová Jézus is indulna!

Ahogyan ez előbb mondtam, Jézus célja a golgota volt, nem pedig Dávid trónja. De a tömeg ezt még nem tudta! Amikor a farizeusok meglátták a több száz főből álló, vonuló tömeget, megrettentek!

Biztos volt bennük egy kis szakmai féltékenység is, de erősebb volt ennél a düh, és a gyűlölet. Miután megállapították: "Íme, az egész világ őt követi"(Jn.12.19.), hamar eldöntötték, hogy Jézusnak bizony megkell halnia!

De Ő mégis szegletkővé lett! Isten, az elvakult gonoszságból, gyűlöletből, féltékenységből felállított keresztből hozta ki a Messiás küldetésének a betöltését!

"Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő." Halhattuk mindnyájan az alapigében. Isten csodálatosan működött, mert amit az emberek halálra ítéltek, mert az ő igényeiknek nem felelt meg, abból hozta ki a legtöbbet, ami számunkra a mindent kell, hogy jelentse.

Ezzel kapcsolatosan had osszak még meg egy történetet a testvérekkel: Michelangelo, 30 éves sem volt, amikor megalkotta és Firenzében kiállította a világhírű Dávid szobrát. A szobor története igazán elgondolkodtató. Egyik alakalommal, amikor Michelangelo Firenze utcáit járta, felfigyelt az egyik kőfaragó hátsó udvarában egy hatalmas szabálytalan márványtömbre. Amikor megkérdezte a kőfaragó mestert, hogy miért van hátra rakva az a nagy márványtömb a többi törmelék közé, a mester így válaszolt neki: "Az egy a kőfaragók által megvetett kő. Semmire se jó. Ezért került a szemétdombra." A fiatal művész megkérte a mestert, hogy adja neki azt a számára hasznavehetetlen tömböt. Majd nem sokkal később ebből született meg a történelem egyik legszebb szobra, a Dávid szobor. A megvetett kőből sarokkő lett. A szobrászat egyik alapköve! Nem mérhető ez a történet, Jézushoz testvérek. De szemléltető példának éppen megfelel. Isten csodálatos munkáját mutatja, közelebb hozza hozzánk, emberekhez. Mert ami a megvetett szegletkővel történik virágvasárnap, nagypénteken és húsvétkor, az mindannyiunk üdvösségét szolgálja!

"Ez az a nap, amit az Úr rendelt" – testvérek! Mire rendelt? Had fejtsem még ki három rövid gondolatba:

1, Arra, hogy lássuk meg a megvetett sarokkövet, az Úr Jézust. Hogy rá építsük az életünket. Ássunk olyan mélyre, hogy megtaláljuk ezt a szegletkövet, és életünket erre rakjuk le. Ahogyan Lukács evangéliumában is olvashatjuk: Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. (Lk.6.48.)

2, Arra rendelte, hogy forduljunk vissza Vele. Menjünk vele vissza Rómába, ahogyan Péter is tette a történetben. Hagyjuk ott a saját önző kívánságainkat. És lássuk meg, hogy mi a feladata az Úr Jézust követő embernek! Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! (Mk.8.34.) – De azt is mondja Jézus, hogy: "Tanuljátok meg Tőlem, hogy az én igám jó, és az én terhem könnyű." (Mt.11.30)

3, Arra rendelte, hogy kivételesen igazat adhassunk a farizeusoknak. Azt mondták ugye: "íme, a világ őt követi!" Manapság azonban egyre kevesebben mennek utána. Ez a mi feladatunk, sőt inkább felelősségünk testvérek! Először is nekünk kell beállni a sorba, aztán pedig másokat kell beállítanunk! "Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet…" – ez a parancs mindannyiunknak szól!

"Ez az a nap, amit az Úr rendelt…" – Rendelte nekünk arra, hogy alapot vessünk Krisztusra, hogy Őt kövessük, és hogy másokat is elhívjunk erre a követésre.

Mindezek azonban a virágvasárnapi bevonulás miatt történhetnek meg. Erre kell, hogy emlékezzünk a ránk következő nagyhéten. Lássuk meg és kövessük mindannyian napról napra, hogy hogyan lett a megvetett kőből egy olyan sarokkő, amire egyházunkat, hitünket és életünket vetetjük meg!

Így legyen! Ámen!