Országos diákolimpiai bajnokok lettünk


Békés város és a református iskola hírnevét is öregbíti az országos diákolimpiai arany. Gratulálunk!

2015. június 4-7. között Debrecen adott otthont az Országos Diákolimpia 4. korcsoportos fiú kézilabda döntőjének.

A nem túl szerencsés sorsolást követően csapatunk a nehezebb csoportba került. A csoportmérkőzések során Balatonboglár és Szeged csapatát nagy csatában, míg Alsóörs gárdáját magabiztosan győzték le a fiúk, és veretlenül jutottak az elődöntőbe.

A másik ágról Tatabánya csapata csoportmásodikként harcolta ki az elődöntőben való részvételt. Iskolánk csapata már az első félidő végére parádés 4 gólos előnyt harcolt ki, melyet a második félidőben még növelni tudott, és parádés játékkal 7 gólos győzelmet aratott és így a döntőbe jutott. A másik elődöntőt az addig szintén hibátlan Dabas csapata nyerte.

Óriási mérkőzésre volt kilátás a döntőben, ahol ismét hatalmasat küzdöttek a fiúk. A mérkőzés legkritikusabb szakaszaiban is helyén volt a szívük, és önfeláldozó játékuknak, hatalmas akaraterejüknek köszönhetően veretlenül lettek a Diákolimpia bajnokai. Csapatunk kapitánya, Kecskés Bence a bajnoki cím mellett a gólkirályi címet is bezsebelte.

A tornán részt vevő csapatok edzői, kísérői, a nézők nem csak a pályán nyújtott teljesítménye miatt méltatták a csapatunkat. A torna ideje alatt a pályán kívül is rendkívül összetartó, fegyelmezett, szerény gárdát ismerhettek meg a gyerekekben. Ez az aranyérem egyben iskolánk második országos diákolimpiai bajnoki címét is jelenti, hiszen valamikor az ötvenes években kosárlabdából már voltunk országos bajnokok.

A csapat tagjai:

Baranyai Máté

Borbély István

Csige Norbert

Dénes Ádám

Hári Botond

Kádas Bálint

Kecskés Bence

Kiss Róbert

Ötvös Tamás

Szabó Pál

Takács Szabolcs

Varga Levente

Vass Erik

A csapatot felkészítette Papp Bálint egyesületi edző, Vass Sándor technikai vezető és Cifra Tibor testnevelő.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!