XXI. Országos Polgárőr Nap


Esemény fotói...

XXI. Országos Polgárőr Nap

Magas rangú vendégek jelenlétében, színvonalas műsorok mellett ünnepeltek az ország polgárőrei a XXI. Országos Polgárőr Napon 2015. június 20-án, Komló-Sikondán.

Több ezer polgárőr gyűlt össze Komló-Sikondán, hogy a XXI. Országos Polgárőr Napon együtt ünnepeljék az önkéntes bűnmegelőzőket. Az ünnepély jelentőségét és a polgárőrök munkájának elismertségét jelezte, hogy a kormányzat, az önkormányzatok valamint az együttműködő partnerek vezetői, képviselői fontosnak tartották a megjelenést, képviselést. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere, Papp Károly rendőr altábornagy országos rendőrfőkapitány, dr. Hatala József a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Nagy Csaba a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, Polics JózsefKomló Város polgármestere. Az eseményen részt vett még David Nercessian a Budapesti Francia Nagykövetség belügyi attaséja, Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, dr. Tollár Tibortűzoltó vezérőrnagy, megbízott országos katasztrófavédelmi főigazgató, Schmehl János büntetés-végrehajtási dandártábornok, a Büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese, Mester András a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség gazdasági titkára; Mezőgecse polgármestere, a fővárosi és a megyei rendőr-főkapitányságok vezetői, polgárőr vezetők, és még sokan mások, akik jelenlétükkel tisztelegtek az ország mind az 52 ezer polgárőre előtt.

"Büszkeséggel tölt el, hogy Komló rendezheti meg XXI. Országos Polgárőr Napot – kezdte köszöntőjétPolics József, Komló város polgármestere. - Úgy gondolom, hogy ez a nap egy nagyon fényes nap lesz Komló város életében, mert nem minden város rendezhet meg ilyen találkozót. Köszönjük, hogy lehetőséget kaptunk egy ilyen kiemelkedő rendezvény megtartására." Kiemelte, hogy a város a helyi polgárőrökre mindig számíthatott, hisz mindig ők voltak az elsők, akik a rendőrséggel közösen segítették az önkormányzatot. Követendő példaként hozta fel a polgárőröket annak kapcsán is, hogy a mai, sokszor szívtelen világban hogyan kell különböző embereket, szervezeteket összefogni egy ügy, egy cél érdekében.

Nagy Csaba is méltatta a polgárőrök áldozatkész szerepvállalását. Elmondta, hogy a megyében dolgozó 108 polgárőr egyesület működik, a 2500 polgárőr tavaly 1587 esetben végeztek közös járőrszolgálatot a rendőrökkel, és több mint 400 ezer órát töltöttek az utcákon, amivel jelentősen növelték a lakosság szubjektív biztonságérzetét. Külön megköszönte a polgárőrök családtagjainak is a támogatást.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke dr. Hatala József megköszönte a polgárőröknek azt az erőfeszítést, amit a különböző bűnmegelőzési programok keretén belül végeztek. Példaként hozta fel a Tanya programot, a különböző iskolai bűnmegelőzési programokat, az ifjúsági táborokban végzett felvilágosító tevékenységet.
Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke is köszöntötte a szövetséghez tartozó 52 ezer polgárőrt. Mint mondta, a kétezer polgárőr egyesület nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy ma Magyarországon kiegyensúlyozott a közbiztonság, de még ennél is nagyobb értéknek tartja, hogy a Polgárőrség egy európai értékű bűnmegelőzési rendszert hozott létre. Utalt a 2015. június 21-től hatályos törvénymódosításra, amely lehetővé teszi a 14-18 éves korosztály tagjainak belépését a polgárőr egyesületekbe; "várjuk a fiatalokat, azt szeretnénk, ha a fiatalok százai, ezrei belépnének a polgárőrségbe" – mondta, majd miután köszönetet mondott a polgárőröknek és családtagjainak, ünnepélyesen megnyitotta a rendezvényt.

A fiatal polgárőrökben tudatosítani kell, hogy rend nélkül nincs fejlődés és békés jövő – mondta dr. Pintér Sándor belügyminiszter aki hangsúlyozta: a bűncselekmények száma jelentősen visszaesett az utóbbi években. 2010-ben még 450 ezer, 2014-ben pedig 350 ezer bűncselekmény történt az országban, a polgárőrök nélkül ezt az eredményt nem lehetett volna elérni. Kiemelte, hogy a jövőben 14-18 éves korosztály tagjai is lehetnek polgárőrök. "Ne csak védjük, neveljük a fiatalokat, hanem fogadjuk őket sorainkba, készítsük fel a rend szeretetére, tanítsuk meg értékrendünkre" – fogalmazott Pintér Sándor. A tárca vezetője arról is beszélt, hogy a polgárőrség egyre sokrétűbb feladatokat lát el, és több sikeres, az idősek, fiatalok védelmét célzó, a lakásbetöréseket megelőző program folytatását kérte a polgárőrszövetségtől. Megemlítette: 2010-től folyamatosan nő a polgárőrök támogatása, tavaly már elérte az egymilliárd forintot. A polgárőrség a kormány és a rendőrség stratégiai partnere a rend fenntartásában – mondta dr. Pintér Sándor. Hozzátette, hogy már külföldön is felfigyeltek a magyar polgárőrség tevékenységére, amelynek rendszerét több ország szeretné meghonosítani. A miniszter hangsúlyozta: a kormány és belügyminisztérium elvárása polgárőrszövetséggel szemben a bűnmegelőzésben való részvétel és a közterületi biztonság növelése. Ki kell terjeszteni a szövetség tevékenységét a külföldi kapcsolatokra, mert a környező országok közbiztonsága segíti a mi biztonságunkat is – jegyezte meg.

A polgárőr napon, amelyre az ország 19 megyéjéből és Budapestről közel ötezren mentek el a Komló-sikondai pihenőparkba, 200 új polgárőr tett fogadalmat, köztük negyvenen a 14-18 éves korosztályból.

Áldást mondott a polgárőrökre dr. Kvanduk Frigyes kanonok, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke, majd az Országos Polgárőr Szövetség vándorzászlaját egy évre átvette Zámbó Péter, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége elnöke.
A kiváló hangulatú, és a szervezésben is kimagasló színvonalú nap programját könnyűzenei koncertek, rendőrségi, katasztrófavédelmi, polgárőrségi bemutatók, főző- és ügyességi versenyek színesítették. A polgárőr nap külön színfoltja volt, a sárkányrepülővel szolgálatot teljesítő polgárőrök repülős bemutatója, de a több ezer polgárőr örült az ingyen adott, mesterszakácsok által elkészített babgulyásnak is.

Az Országos Polgárőr Nap alkalmából elismerések, kitüntetések átadására is sor került. Miniszteri dicséretben és tárgyjutalomban részesült:

  • Zámbó Péter, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségének elnöke
  • Deák Imre a Komlói Polgárőr Egyesület elnöke
  • Dr. Bilisics Péter a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
  • Pőcze Levente az OPSZ Felügyelő Bizottsága tagja
  • Ikladi Endre a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület alelnöke
  • Dr. Lénártné Benei Anikó az Abasári Polgárőrség tagja.

Országos rendőr-főkapitányi tárgyjutalmat kapott:

  • Dr. Szilák Mihály a Tolnai Polgárőrség Közhasznú Egyesület elnöke
  • Dr. Hegedűs György a Budapest I. kerület Budavári Polgárőr Önkéntes Tűzoltó és Egészségvédő Közhasznú Egyesület elnöke
  • Csaplár Zoltán a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
  • Dr. Barnucz Szilvia a Debreceni Polgárőr Egyesület a Civis Városért tagja
  • Kovács Imre a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet kapott dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő.

Étetmentő Érdemérmet vehetett át Tóth László valamint Molnárné Bíró Marianna a Somogy megyei Polgárőr Egyesület Visz tagja, akik egy 2015. június 8-i tűzesetben négy ember életét és két kis-teherautónyi ingóságot mentettek meg.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a település és lakossága biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért a "Polgárőr Város" kitüntető címet adományozza:

  • Bács-Kiskun megyéből Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Sárospatak Város Önkormányzatának
  • Hajdú-Bihar megyéből Hajdúsámson Város Önkormányzatának
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Jászapáti Város Önkormányzatának
  • Komárom-Esztergom megyéből Esztergom Város Önkormányzatának
  • Pest megyéből Őrbottyán Város Önkormányzatának
  • Somogy megyéből Kaposvár Város Önkormányzatának
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Demecser Város Önkormányzatának
  • Tolna megyéből Bátaszék Város Önkormányzatának
  • Veszprém megyéből Badacsonytomaj Város Önkormányzatának.

"Polgárőr Község" kitüntető címet az alábbi önkormányzatok kaptak:

  • Baranya megyéből Alsómocsolád
  • Békés megyéből Lőkösháza
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Tarcal
  • Csongrád megyéből Mártély
  • Győr-Moson-Sopron megyéből Gönyű
  • Heves megyéből Abasár
  • Heves megyéből Szajla
  • Nógrád megyéből Somoskőújfalu
  • Vas megyéből Vásárosmiske
  • Zala megyéből Zalaszentiván.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a település és lakossága biztonságát szolgáló polgárőrség támogatásáért a "Fővárosi Polgárőr Kerület" kitüntető címet Budapest VIII. kerület Józsefváros Önkormányzatának adományozta.

Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozata kitüntetésben részesült:

  • Polics József Komló Város polgármestere
  • Kopházi András a Zuglói Polgárőrség tagja
  • Bogdán László a Cserdi Polgárőr Egyesület gazdasági vezetője
  • Cseri István az Orgoványi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Fehér János a Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezet tagja
  • Szívós László a Tállyai Polgárőr Egyesület elnöke
  • Murvai Zsigmond az Ásotthalom Községi Polgárőr Egyesület vezetőségi tagja
  • Hideg László a Csákvári Polgárőrség tagja
  • Kozma Imre a Kunsziget Község Polgárőrsége tagja
  • Rácz Gábor a Hajdúböszörményi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Zámbó Mihály a Szajlai Polgárőr Egyesület elnöke
  • Zsoldi Lajos a Községi Polgárőrség Jászalsószentgyörgy elnöke
  • Gunázer Gyula a Kisbér Városi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Majnik László a Rétsági Polgárőr Egyesület tagja
  • Debreceni Lajos a Szigetszentmiklósi Polgárőr Egyesület tagja
  • Földi József a Siófok Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület titkára
  • Tóth Csaba a Nyírtura Polgárőr Egyesület elnöke
  • Ságiné Györe Erika a Nagydorogi Polgárőr Egyesület tagja
  • Plank Ferenc a Csepregi Polgárőr Egyesület elnöke
  • Marton Tibor a Gógánfa Polgárőr Egyesület elnöke
  • Tóth Zoltán a Zalaszentbalázs és Pölöskefő Polgárőr Egyesület elnöke
  • Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke
  • Kanyikné Szilágyi Etelka az Ecseri Polgárőr Egyesület titkára
  • Csordás Gizella a Kaposvári Kistérségi Polgárőr Egyesület tagja
  • Tóth Zoltán a Polgárőr Magazin főszerkesztője.

(Írás: Lőwinger Zoltán Mihály)

Forrás: www.opsz.hu

Tételek: 481 - 500 / 569 (29 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!