„Nunquam retro – nem vagyunk a meghátrálás emberei.”


Hangzott a Kárpát-medencei Református Középiskolák XX. találkozójának jelmondata, melyet a Wesselényi családtól idéztek a zilahi rendezők.

Ezt a jubileumi találkozót a testvériskolánk rendezte. Az első ilyen találkozót Békésen szervezték meg az egyházközségben 1996-ban.

A Szegedi Kis István Reformtus Gimnáziumot két diák képviselte kísérőjükkel, majd később csatlakozott hozzájuk Katona Gyula esperes úr. Mintegy 200 diák és felnőtt gyűlt össze. Megjelentek az erdélyi és hazai reformtus oktatás legjelesebb képviselői . A nyitó és záró alkalmakra a találkozó résztvevői iskolai zászlókkal vonultak végig a városon. Jó érzés volt magyarnak és reformátusnak lenni ebben a négy napban.

A találkozó programja keresztyén szellemiséget sugárzott. Az áhítatokon, istentiszteleteken a Soli Deo Gloria diákmozgalom képviselői zenével szolgáltak az igehirdetésekhez kapcsolódóan.

Az istentiszteleti alkalmakon túl megismerkedtünk Zilah nevezetességeivel. Bejuthattunk a kollégium korábbi, eredeti épületébe, ahol Ady is tanult,jártunk a patinás könyvtárban. Zsibón a Wesselényi kastélyt és a parkban ma működő botanikus kertet csodálhattuk meg. Lenyűgöző élmény volt az almásgalgói Sárkánykert bizarr sziklaformái között járkálni. Felkerestünk két szilágysági falusi templomot, ahol az ott szolgáló lelkészek vezettek. Szilágylompért kazettás mennyezetéről úgy hiszik, hogy Ady Endre nagyszüleinél tartózkodva ezeket nézegette, innen eredeztetik egyes költői képeit.

Este a szilágypaniti gyülekezet látta vendégül a találkozó valamennyi résztvevőjét. Nagyon finom szilágysági bográcsost készítettek.

A találkozóról élményekben gazdagon, lélekben feltöltődve érkeztünk haza. Köszönet a vendéglátó, szervező Református Wesselényi Kollégium tanárainak és diákjainak! Szívüket, lelküket adták a szervezésben.

Tételek: 1 - 20 / 43 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


retro