Szombaton 1200 vendéget várnak a békési reformátusok


Megjelent: 2015 Szeptember 30. ( Szerda ) 11:23
Módosítva: 2015 Szeptember 30. ( Szerda ) 21:08
A 3. Békés-Bánáti Református Találkozóra való jelentkezés 1200 fő körül tart. A békési reformátusok természetesen a helyieket is várják a rendezvényre. Íme a részletes program.

III. Határmenti Találkozó – Békés, 2015. október 3.

A történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye valamikori területén élő 5 egyházmegye gyülekezeteinek találkozója (Arad, Bánát, Békés, Csongrád és Temes)

PROGRAM

I. Érkezés, a vendégek fogadása, regisztráció – 9-10 óra között

II. 10-12 óra között: délelőtti program – helyszín: templom

  • Vers: Reményeik Sándor: Békesség Istentől (K. Szabó Andrásné presbiter)
  • Köszöntés – Katona Gyula esperes (Békés)
  • Nyitó áhítat – Halász Béla püspök
  • Az egyházmegyék bemutatkozása, műsora (egyházmegyénként 15 percben)
  • Dinnyés József előadóművész műsora: "Hitünk hősei" – reformáció korabeli dicséretek
  • III. 12-14 óra: ebédszünet –(Ebéd a Református Általános Iskola udvárán kialakított területen.)

    IV. 14.30 órától: zenés-verses műsor és úrvacsorai istentisztelet

    A) "Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell…!"

  • Vers: Reményik Sándor: Templom és iskola (diák)
  • Bevezető I. (Reményik Sándor 125 éve született…)
  • Vers: Reményik Sándor: Ha nem lesz többé iskolánk (diák)
  • Bevezető II.
  • Vers: Reményik Sándor: Öröktűz (diák)
  • Himnusz
  • Zászló bevonulása, zászlóavatás, szalagok felkötése (I. és II. találkozó házigazdái)
  • Vers: Reményik Sándor: Zászlószentelés (diák)
  • Közös ének – Trianon himnusz (1-3. vers)
  • Vers: Reményik Sándor: Rádióba mondom (Hégely László presbiter)
  • Összevont kórus: Kádár Ferenc – Berkesi Sándor: Magyar ének
  • Vers: Reményik Sándor: Ne próbálj! (diák)
  • Vers: Reményik Sándor: Gyógyíts meg! (diák)
  • Összevont kórus: Gustave Charpentier: Te Deum
  • B) Istentisztelet és úrvacsora

    (Az istentisztelet "tematikája": Békesség Istennel, emberrel és önmagunkkal)

    Igehirdető: Dr. Fekete Károly, a TTRE püspöke

  • Apostoli köszöntés – Juhász András esperes (Csongrád)
  • Gyülekezeti ének: 105,1-3.
  • Előfohász
  • Lekció
  • Imádság
  • Gyülekezeti ének: 155.
  • Vers: Reményik Sándor: Béke (K. Szabó Andrásné presbiter)
  • Textus, igehirdetés – Dr. Fekete Károly püspök
  • Ráfelelő ének: 274,3.
  • Imádság – Fazakas Csaba esperes (Temes)
  • Miatyánk
  • Összevont kórus: Az Úr adjon áldást tenéked
  • Hálaáldozatra felhívás
  • Úrvacsora meghirdetése
  • Gyülekezeti ének: 463.
  • Ágenda – Katona Gyula esperes (Békés)
  • Szent jegyek kiosztása (6 helyszínen)
  • Imádság – Kiss Nándor esperes (Bánság)
  • Összevont kórus + Gyülekezet: Zengd Jézus nevét … 468. (kiadott kotta szerinti felosztásban!)
  • Vers: Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk (diák)
  • Összevont kórus: Az úton – Ősi ír áldás
  • Zászló átadása (szalag felkötése) – Katona Gyula esperes és Módi József esperes (Arad)
  • Zárszó és áldás – Csűry István püspök
  • Összevont kórus: Áldásoddal megyünk…
  • Kivonulás
  • Tervezett befejezés: 17 óra 45 perc


    Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!