Bibliavasárnap volt ma


Megjelent: 2016 Március 6. ( Vasárnap ) 19:38
Módosítva: 2016 Március 7. ( Hétfő ) 08:48
A hazai keresztyén egyházakban március 6-án volt a Bibliavasárnap. A Magyar Bibliatársulat körlevélben fordult a tagegyházak gyülekezeteihez, amelyből kiderült: a tavalyi évben 36 ezer Bibliát terjesztettek.

Dr. Steinbach József társulati elnök, dunántúli református püspök és dr. Pecsuk Ottó főtitkár beszámolt arról, hogy a tavalyi évben több, gyermekeknek és házasoknak szóló kiadvány is megjelent a gondozásukban, így különösen kiemelendő a Nagy családi gyermekbiblia és a Kicsik képes Bibliája. Koreai keresztyének segítségével bonyolítják az "egyet fizet, kettőt kap" akciót, amelynek az a lényege, hogy ha valaki vásárol egy papírkötésű Bibliát, akkor egy másodikat ajándékba kap a nagylelkű támogatásnak köszönhetően. 36 ezer teljes példányt (Ó- és Újszövetség) és további sok ezer bibliarészt terjesztett a társulat tavaly. Jelenleg is folynak a jelnyelvű fordítás munkálatai, így hamarosan elérhető lesz a siketek jelnyelvén kapható, Márk evangéliumát tolmácsoló DVD. Rövidesen elkészült a teljes protestáns Biblia hangoskönyv változata.

A Társulat rendezésében került sor bibliaismereti versenyekre, nyilvános szövegolvasásokra, valamint egy olyan konferenciára, amelynek az Evangélikus Hittudományi Egyetem adott otthont és ahol a zsidók, evangélikusok, reformátusok és katolikusok bibliaolvasási szokásaival lehetett megismerkedni.

A Bibliatársulat segítségével adományokkal segítették a menekült iraki keresztyéneket, de a 2015-ben hazánkba érkező menekültek között is osztogattak keresztyén evangéliumi iratokat.

A 2016 Bibliavasárnapi teljes perselypénzt a gyülekezetek átutalták a Magyar Bibliatársulat részére, hogy abból finanszírozzák a magyar Szentírás fordítását.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!