A szervező Nefelejcs Egyesület a rendezvény középpontjába a puliszkát és a csigát helyezte, a dekorációt piros lábasok adták. A puliszkáról Duma Annamária gyulai cukrászmester elmondta, hogy a paraszti kultúrában a szegények ételének tartották, és édesen, sósan is gyakran fogyasztották. A puliszkafőző versenyen is többféle módon készítették el a nevezők: juhtúróval rétegezve erdélyi módra, valamint hagymával, kolbásszal, szalonnával helyi jellegűen, és a Csaviga-féle vaddisznópörkölt mellé is puliszkát adtak köretnek. A gyerekek körében a csigafuttatás és csigaszépségverseny, valamint a búgócsigázás volt népszerű. A Tájházba hömpölygő embertömeget gyermekfellépések, citeraszó, kézművesek vására, a Belencéres Néptáncegyüttes fellépése majd fergeteges táncház várta. Az igazi meglepetés a program végére maradt: Lagzi János cukrászmester óriási tortája, és Duma Annamária tortája, amelyekből minden hűségesen kitartó vigalmazó vendég falatozhatott
Fotó: Tóth Tamás
Pünkösdölő pünksdelő |
Képekben a XVII. Békési Tökmulatság |
Megérkezett a 17. Tökmulatság részletes programja |
Békési Tökmulatság szeptember 23-án |
Ilyen volt a XV. Nefelejcs Vigalom |