Ezékiel könyve 37. fejezete első tíz verse alapján (látomás Izrael újraéledéséről) megfogalmazta a kérdést: talpra tud-e állni az egyház, mint jel? Őseink nemes feladattal bíztak meg bennünket: Ecclesia semper reformanda est – az egyházat mindig meg kell újítani. Ezen dolgozott Luther és Kálvin is. Nem könnyű a megújulás, mert folyton falakba ütközik az ember. A megújulás mindig kell, mert az ember tilosra vágyik és a magunk bűnéért másokat hibáztatunk. Folyamatosan zajlik az Istentől való elfordulás. Voltak idők, amikor a kapzsiság váltotta fel a hitet, de Luther határozott nemet mondott a búcsúcédulákra és mindarra, ami ellentétes Isten igéjével. A reformáció kezdete az emberi szív megújulása. Amíg a szív nincs rendben, addig nincs változás – mondta.

A reformáció Isten kegyelme és munkája. Meghallhatjuk az Úr szavát és kérhetjük a munkáját. Az Úr újat teremt bennem, a kérdés az, hogy akarjuk-e, hogy élő és cselekvő közösség legyen a reformáció egyháza.

A reformáció egy olyan mozgalom volt a késő középkori katolikus egyházban, amely annak megújulását, reformját akarta, de végül egyházszakadáshoz és új, protestánsnak nevezett egyházak létrejöttéhez vezetett. A legismertebb reformátorok Luther Márton és Kálvin János.