Megtört a junior veretlenség


Juniorjaink, csak úgy mint a felnőtt csapat Kecskeméten lépett pályára. Békési góllal indult a mérkőzés, azonban egyből jött a hazaiak válasza. A várakozásoknak megfelelően egy kiélezett mérkőzést játszottak fiataljaink. Fej-fej mellett küzdött a két csapat, egyik sem tudott elhúzni, az eredmény is mutatja 17. percben 10-10 volt az állás. A folytatásban váltakozva estek a hibák, a 23. percben 12-12-nél a hazaiak időt kértek. Az időkérés jót tett a kecskemétnek és egy jó félidő hajrával sajnos 17-13-ra javított az eredményt az első játékidő végére. A második játékrészbe lendülettel vetette bele magát a játékba mindkét csapat, azonban nem sikerült a fiúknak ledolgozni a hátrányukból, így a végjátékba 26-22-es állással mentek a csapatok. A végjátékban egy összeszedettebb békési játékot láthattak a nézők, amivel sorra dolgozták le hátrányukat, az 59. percben 29-29 volt már az eredmény, azonban az utolsó percben győztes találattal otthon tartotta a két pontot a kecskeméti gárda.

KTE-Kisokos - Békés-Drén KC 30 - 29 (17-13)

Békés: Takács Sz., Pankotai B., Gál A. 5, Juhász Á. 8, Kovács L., Kiss R. 5, Magyar B. 3, Varga L., Ásós M. 5, Mándy T. 3, Kohlrusz L., Csige N., Csányi D., Bernáth Sz..

Kecskemét legjobb dobói: Horváth A. 15, Csuzi M. 4.

Kádas László (edző): - Eddig pontot sem vesztett csapatunknak, most semmi sem úgy sikerült, ahogyan azt terveztük. Kevés ütközéssel védekeztünk, támadásban sok ziccert hibáztunk, amit a jó kapusteljesítmény sem tudott kompenzálni. A hazai pályán játszó Kecskemét ellen ilyen teljesítménnyel nem lehetett pontot szerezni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!