Békésiek a hegyközkovácsi avatóünnepen


Megjelent: 2016 November 19. ( Szombat ) 11:00
Módosítva: 2016 November 19. ( Szombat ) 13:59
November 18-án tartották Hegyközkovácsiban a művelődési ház avatóját, amelyet a falu neves szülöttéről, a Nagyváradon dolgozó Varga Vilmosról neveztek el. A színész júliusban hunyt el.

Békés Város Önkormányzata is meghívást kapott a rendezvényre, amelyet a megszépült épületben tartottak. A népes, 15 fős delegációt úgy állították össze, hogy a várost is minél szélesebb körben lefedje, így voltak önkormányzati politikusok, a Polgármesteri Hivatal dolgozói, civil szervezetek tagjai, vezetői és a református egyház presbiterei – mondta Pocsai Ildikó, a Hegyközkovácsival való kapcsolattartással megbízott önkormányzati politikus.

A kis hétszáz fős faluban a református egyház vette át a kultúrotthon üzemeltetését. A hegyközi református közösségek egységes megjelenését a zöld és a fehér színek alkalmazása jelzi, így Forró László lelkipásztor javaslatára ezt az épületet is ilyen színűre festették. A falu református lelkésze köszöntőjében elmondta, hogy a művelődési ház közösségi tér, amely előre mutat és irányt ad. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke is, aki Hóseás könyve 4. részéből vett idézettel azt emelte ki, hogy a dolgoknak ki kell egyensúlyozódni, a harmónia szükséges. Ezt a célt, a jó közösségi élet megteremtését szolgálja a művelődési ház is.

Az avatón a testvértelepülések sorában felszólalt Izsó Gábor, Békés város polgármestere is, aki szintén örömét fejezte ki az épület felújítása kapcsán. A város első emberének lehetősége volt egyeztetni romániai RMDSZ politikusokkal, így Cseke Attila volt romániai egészségügyi miniszterrel.

Mucsi András önkormányzati képviselő szerint fontos volt a mostani látogatás is a kapcsolatok ápolása szempontjából. A kovácsiak szeptemberi békési látogatásakor baráti kapcsolatok alakultak is, és erre már lehet építeni a testvértelepülési szervezett kapcsolatot. Jövőre a békésiek több kulturális programot is kivisznek a kis bihari faluba.

Tételek: 1 - 20 / 36 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!