Surman László kitüntetéséhez gratulál Mucsi András


A Békés Megyei Önkormányzat december 16-i nemzetiségi napján kapott megyei Nemzetiségi Díjat a békési Surman László, amelyhez Mucsi András helyi és megyei képviselő is gratulált.

Városunk oktatási és kulturális tanácsnoka elmondta: idén öt nemzetiség (roma, szlovák, román, német, szerb) képviselői vehettek át díjat, ezek egyike Surman László békési közéleti személyiség.

Surman László 1973-ban született Békésen, ahol általános iskolai tanulmányait is végezte. Békéscsabán szerzett szakmunkás bizonyítványt, de néhány éve elvégezte a Pünkösdi Teológiai Főiskoláit is. Több verseskötete is megjelent. Éveken át a roma integráció területén dolgozott, egy ezzel kapcsolatos elismerés birtokosa. Tagja volt a városi önkormányzat oktatási bizottságának, valamint az országos roma önkormányzatnak is. 2005-ben csatlakozott az Országos Cigánymisszióhoz, ahol jelenleg vezető-presbiter. Fáradhatatlanul szolgál a romák felé a Tiszántúl szinte teljes területén. Több roma gyülekezet alapításában és gondozásában vett részt. Lelkipásztorrá avatták, ez év augusztus 28-tól Eleken pünkösdi lelkész.

Surman László munkásságának elismerése Békés számára is kitüntetés, hiszen tavaly Horváth Rudolf kapott nemzetiségi díjat a megyei önkormányzattól, most pedig egy másik békési – mondta Mucsi András.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!